A vendéglátóipari csomagolóeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Indepack Kft. kutatást végzett közel 4 ezer vendéglátással foglalkozó cég körében, hogy választ találjon arra, mennyire környezettudatosak a vendégek, a vendéglátóhelyek, illetve, hogy a cégek hogyan kezelik az otthonról hozott elviteles dobozokat.

A kutatás azzal a céllal készült, hogy felhívják a figyelmet arra: az egyszer használatos műanyagok lecseréléséhez milyen lépésekre van még szükség a törvényhozás, a cégek és a vevők részéről.

hirdetés

A kutatásból kiderül, a vendégek alacsony számban hoznak otthonról elviteles dobozt. A vendéglátóhelyek ezeket ugyan elfogadják, de az éttermek több mint harmada ezzel figyelmen kívül hagyja a jelenlegi jogszabályi rendelkezést, a vendégek igényeinek előtérbe helyezése miatt.

A megkérdezett vendéglátósok, akik napi kapcsolatban állnak vendégeikkel, úgy gondolják, hogy a környezetbarát csomagolásért a vendégek nem áldoznának többletköltséget.

Az otthonról hozott dobozok kérdése

A vásárlóközönséget gyakran biztatják arra, hogy a műanyag hulladék csökkentése érdekében otthonról vigyenek ételszállításra alkalmas dobozokat. Az otthonról hozott dobozok elfogadását viszont a magyarországi élelmiszer-higiéniáról szóló, valamint a vendéglátóipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI. 30.) VM rendelet szigorúan szabályozza.

Élelmiszer-biztonsági szempontból nem fogadható el ugyanis, hogy a fogyasztók által, ismeretlen körülmények között elmosogatott, szállítás közben az utcán, közlekedési eszközön stb. szennyeződött ételhordó edények bekerüljenek a tiszta konyhatérbe, tálalótérbe.

A kutatás rámutat arra, hogy a vendégek kis számban hoznak dobozt otthonról. A vendéglátóhelyek 58 százaléka egyáltalán nem találkozik otthonról hozott dobozzal, 42 százalékuknál pedig átlagosan tíz vendégből egy hoz magával valamilyen ételhordót.

Mosogatni kötelező!

A szigorú szabályozás ellenére a vendégek saját edényeinek használatára megoldás lehet, ha a hozott edényen a vendéglátóhely a tálalótéren kívül fertőtlenítőszeres mosogatást végez. Arra a kérdésre, hogy a vendéglátóhelyek elfogadnak-e otthonról hozott dobozt, a válaszadók 41 százaléka válaszolt igennel.

Az is kiderült, hogy az elfogadókból csupán négy százalék végzi el a fertőtlenítő mosogatást saját bevallása szerint. Összességében a vendéglátóhelyek negyede nyilatkozott úgy, hogy higiéniai okokból vagy át sem veszi az otthonról érkező edényeket vagy elmossa azokat, vagyis valamilyen módon igyekszik eleget tenni a szabályozásnak.

Mennyire fontos a környezetvédelem?

A kutatás arra is kereste a választ, hogy a vendéglátóhelyek mennyire törekednek környezetbarát csomagolás bevezetésére.

A vendéglátóhelyek 41 százaléka jelenleg nem tart semmilyen lebomló/újrahasznosítható csomagolóeszközt. 47 százalékuk részben használ (ez lehet pl. papírpohár), 12 százalék pedig kizárólag ilyen termékekbe csomagol. Ez utóbbi kategóriába leginkább a pizzériák (pizzásdoboz), talponállók (papírtálca), kávézók (papírpohár) tartozhatnak.

A kérdőív arra is rákérdezett, hogy a vendégek hajlandók lennének-e többet fizetni, ha az ételek környezetbarát elviteles dobozba kerülnének. A válaszadók csak 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vendégeik megfizetnék a környezetbarát csomagolással járó többletköltséget, de a statisztika azt is megmutatja, hogy a vendégek kétharmada ezt nem tenné meg.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5