Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_avatar_ahaz11.jpg 

A nyolcvanas éveiben járó Sydney és Rachel Saunders jó ötven évvel ezelőtt vásárolta háztartási gépeit, melyek ma is működnek, írja a Boredpanda.

Talán nem véletlenül.

Ahogy Sydney elmondta, annak idején sokkal jobb minőségű termékeket gyártottak, mint manapság, így fordulhatott az elő, hogy a jó 60 évvel ezelőtt, házasságkötésük alkalmával nászajándékba kapott mosógépük ma is szinte úgy működik, mint anno. 

De ugyanilyen jól működnek az egyéb, (ide kattintva látható) eszközeik is, így például a tűzhelyük és a mosógépük éppúgy, mint a szárítógépük és a kazánjuk. Köszönhető ez természetesen annak is, hogy az eltelt hosszú idő alatt mindvégig vigyáztak az eszközeikre, illetve azokat ha kellett, szervizelték is.

Érdemes lenne kiszámolni, hasonló körülmények között élő házaspárok mennyi pénzt költöttek azt elmúlt 50 évben hasonló háztartási gépeik cseréjére és ezzel párhuzamosan mennyi hulladék keletkezett amiatt, hogy a régi gépeket "kidobták". Ebből következtetést lehetne levonni a tekintetben is, Sydney és Rachel Saunders mennyi pénzt "takarított meg" az elmúlt öt/hat évtized alatt.

A házaspár most úgy döntött, hogy az eszközökkel megkeresnek egy olyan múzeumot, mely kiállítja a lassan antik tárgyakká váló ingóságokat.

Az idős angol házaspár példamutató magatartását akár a fogyasztói társadalom kritikájaként is felfoghatjuk. Gondolkodásmódjuk jól mutatja, hogy akár egy életet is le lehet élni ugyanazzal a háztartási eszközzel, felesleges állandóan újabb és újabb típusokat vásárolni, ha a régi még működik vagy ha elromlott, még javítható.

Már ha egyáltalán javítható, hisz globalizált világunkban lassan minden eszközünk tervezett elavultsággal épül. Ezek a tárgyaink, amint a megfelelő üzemórát teljesítették, szinte azonnal elromlanak, így alaposan körbe kell járni, gondosan, az állandóság igényével kell megtervezni, mit vásároljunk a konyhába, a fürdőszobába, milyen autóval járjunk, milyen okostelefonnal, vagy más kütyüvel lássuk el magunkat, stb.

Ellenkező esetben nem lesz más a lakásunk, mint egy folyamatosan bővülő lomtár. 

Hogy ne váljon lomtárrá a lakása, Andrew Hyde huszonéves amerikai internetes fejlesztő egy nap úgy határozott, hogy eladja mindenét, és világgá megy. A hosszúra nyúlt túra alatt tapasztalatairól könyvet írt, melyből az derült ki, hogy számára elegendővé vált tizenöt tárgy állandó birtoklása, több nem is kellett a boldogsághoz.

ahaz13.jpg

Andrew Hyde

A fiatalemberhez hasonlóan gondolkodott Sarah Lazarovic is, aki "Egy csomó szép dolog, amit nem vettem meg" című könyvében arról írt, hogy túl lehet élni, ha valaki egy évig nem vásárol új ruhadarabot. A mű elgondolkodtató: vajon tényleg elég bölcsen költjük el a pénzünket? Kiderül, hogy legtöbbször nem is a szükségletek, hanem a kényelem miatt vásárolunk.

Nemcsak Andrew Hyde és Sarah Lazarovic szakított azonban a fogyasztói társadalom konformizmusával. Melinda Kahl saját maga döntött úgy, hogy ezentúl ugyanabban a ruhában, ugyanolyan szettben jár majd dolgozni a munkahelyére, mert megunta, hogy naponta órákat kell azzal eltöltenie, mit vegyen fel, mi fog a leginkább megfelelni a munkahelyén, mi tetszik majd az ismerősöknek vagy az utca emberének, és e célból mit vegyen, és mennyi időt töltsön el (feleslegesen) a vásárlással.

ahaz14.jpg

Melinda Kahl

Az utóbbi három eset közös jellemzője az, hogy mind Hyde, mind Lazarovic, mind Kahl ki akart, és ki tudott törni a tárgyak "fogságából", bebizonyítva azt, hogy így is lehet élni. Hyde és Lazarovic számos követőre akadt, könyveik igazi bestsellerré váltak.

Aki további érdekes esetekre kíváncsi, illetve az is érdekli, hogyan lehet elkerülni lakásunk/házunk lomtárrá alakulását, azaz hogyan lehet hulladék képzése nélkül, kevesebből jobban élni, minderről ide kattinva olvashat bővebben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay