Tartósabb, biztonságosabb és olcsóbb utakat lehetne építeni egy Indiában már sikerrel alkalmazott technológiával, ami megoldást jelenthet a nem újrahasznosítható műanyaghulladékok problémájára is.

Egy kilométernyi egysávos aszfaltút egy tonna hulladékot vesz fel, a műanyag pedig megkétszerezheti-háromszorozhatja az út élettartamát.

Indiáé a világ második legnagyobb úthálózata és első helyen áll a közúti balesetek világranglistáján is: a hivatalos adatok szerint tavaly több mint 150 ezren haltak meg nagyjából 500 ezer közúti balesetben. A halálesetek tizedéért pedig a kátyús indiai utak voltak felelősek. 

A helyzet javítása miatt az indiai kormány a héten bejelentette, hogy 11 milliárd dollárnyi (2816 milliárd forintnyi) összegből több mint 83 ezer kilométernyi utat fog építeni a következő öt évben.

Ez azonban nem feltétlenül hagyományos aszfalt lesz, a szakértők a műanyaghulladékok feldolgozására épülő technológiát javasolják, ami költséghatékony, valamint tartósabb és biztonságosabb utakat is eredményez.

A műanyag utak nem csupán ellenállóbbak lesznek a jövőbeli monszunok okozta károkkal szemben, hanem megoldják a nem újrahasznosítható műanyagok problémáját is

– mondta Iser Dzsudzse Aluvalia, a városi infrastruktúráért felelős kormányzati bizottság korábbi vezetője.

India nagyjából 15 ezer tonna műanyagszemetet termel naponta, és ebből körülbelül 9 ezer tonna újrahasznosítható. A fennmaradó hulladék elárasztja a szeméttelepeket és eldugaszolja a szennyvízlevezető csatornákat, ami miatt időről időre elárasztja a víz a városokat.

Egy vegyészprofesszoré az érdem

A műanyaghulladékot felhasználó technológiát Rádzsagopálán Vaszudevan, a maduráji Tiagarazsar Műszaki Egyetem vegyészprofesszora fejlesztette ki. A módszer lényege, hogy a finomra aprított műanyaghulladékot – az édességek csomagolópapírjától kezdve a bevásárlószatyrokig – hozzáadják a forró aszfalthoz, majd az keveréket a kövekre öntik.

A szakember 2002-ben fejlesztette ki a technológiát és mielőtt felkereste volna vele a kormányt, épített egy utat az egyeteménél, ami még mindig hibátlan. Azóta minimum 11 indiai állam alkalmazta már a technológiát több mint 100 ezer kilométernyi autóút építéséhez.

Az indiai kormány már 2015-ben kötelezővé a műanyaghulladékok felhasználását a legtöbb autópálya-építésnél, bár sok állam ilyen-olyan okokra hivatkozva egyelőre még nem használja a technológiát. 

Forrás -  Nyitókép: csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5