Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

aiphone_terv.jpg 

Figyelmeztető jelzést küldött a héten az Európai Parlament az elektronikai eszközök gyártóinak, ugyanis elfogadott egy javaslatcsomagot, amelynek köszönhetően hosszabb élettartamúvá válhatnának az okostelefonokhoz, táblagépekhez, vagy éppen laptopokhoz hasonló eszközök.

Egyelőre nem törvényről van szó, az Európai Bizottságnak még el kell döntenie, hogy mit kezd a Parlament javaslatcsomagjával.

A csomag számos a fogyasztókat megkárosító problémával foglalkozik. A javaslat arra kötelezné a gyártókat, hogy tegyék bármely elektronikai szakember által javíthatóvá a termékeiket, azaz egyrészt legyenek könnyen szétszedhetőek és összerakhatóak a termékeik, másrészt pedig a javításhoz szükséges fő komponensek legyenek könnyen és racionális áron beszerezhetőek.

Ez szinte automatikusan azt jelentené, hogy a gyártók kénytelenek lennének befejezni az eszközeik összeragasztását, vissza kellene térniük a csavarok használatára.

A javaslat szerint hivatalosan is definiálni kellene a tervezett elavulás fogalmát, hogy szükség esetén fel lehessen lépni a piszkos praktika ellen.

A tervezett elavulás az, mikor a gyártók tudatosan úgy tervezik meg az eszközeiket, hogy azok helyett egy aránylag rövid idő elteltével a fogyasztók kénytelenek legyenek újat vásárolni; mesterségesen limitálják az élettartamukat.

Végül érdekes, hogy a gyártók önkéntes iFixit-szerű pontokat adhatnának az eszközeiknek, így kiderülhetne azokról, hogy mennyire könnyen javíthatóak, mennyire tartósak, mennyire fejleszthetőek, továbbá ökológiai szempontból mennyire jelentős a terhelésük.

A javaslatok védenék a fogyasztókat, csökkentenék a környezetszennyezést, továbbá az eszközök jobb javíthatóságának köszönhetően munkahelyet teremthetnének.

Az Eurobarometer 2014-es felmérése alapján az európai polgárok 77 százaléka inkább javíttatná az eszközeit, mintsem hogy újat vegyen helyettük.

Arról, hogyan lehet a hulladéktermelést visszafogni, egyben kevesebből jobban élni, azaz a hulladék csökkentésével még pénzt is megtakarítani, ide kattintva lehet bővebben olvasni...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Nyitókép:  iFixit