Skip to main content

Önkéntesek takarították ki India egyik legszemetesebb strandját. A siker másoknak is példaként szolgálhat.

 

Indiában nem ritkák a szeméttel teleszórt partszakaszok. Ilyen volt valaha Mumbai Versova nevű strandja is, ahol szinte bele lehetett fulladni a hulladékba.

hirdetés

Mostanra azonban gyönyörű partszakaszt varázsoltak belőle a helyi önkéntesek. A történet valóban példaértékű.

Kinézett az ablakon, és elborzadt

Az egész azzal kezdődött, hogy Afroz Shah, egy mumbai ügyvéd a környékre költözött két évvel ezelőtt. Elborzasztotta, hogy a valaha festői partszakaszt évek óta illegális hulladéklerakónak használták, amely így a város legszemetesebb strandjává vált. Volt, ahol másfél méter magasan állt a műanyag – idézte fel emlékeit a CNN-nek.

A legtöbben talán beletörődtek volna a helyzetbe, ám Afroz Shah elhatározta, hogy tesz a változásért. „Meg kell védenem a környezetemet, és ehhez a terepen kell tennem valamit" – mondta az ügyvéd.

Egy szomszédjával kezdte el takarítani a partot, ahogy azonban múltak a hónapok, egyre többen csatlakoztak hozzájuk.Voltak, akik lapáttal pakolták a szemetet, mások a homokból túrták ki a darabokat.A projekt egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, és több mint ezer önkéntes szállt be a helyi vállalatoktól az iskolákon keresztül a bollywoodi filmsztárokig.

85 hét alatt összesen 5 ezer tonna hulladékot szállítottak el, a csapat ezen felül 52 nyilvános vécét tisztított meg, és 50 kókuszpálmát is elültetett. A strandra rá sem lehet ismerni.

Május 20-án Shah egy olyan fotót tett közzé Twitter-oldalán, amely egy csodálatos tengerpartot ábrázol. Ezt írta hozzá:

Megtettük a mi részünket. Meg kell őriznünk."

A projekt az ENSZ figyelmét is felkeltette, amely a Föld Bajnoka kitüntetést adta Shahnak. De gratulált az indiai miniszterelnök is a sikerhez, amely másokat is arra ösztönözhet, hogy maguk is tehetnek a környezetük védelméért.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Képek: Twitter/Afroz Shah

TOP 5