A Current Biology érdekes felfedezésről számolt be. Egy molylepke, a nagy viaszmoly (Galleria mellonella) lárvája nemcsak megeszi, hanem fel is dolgozza az egyik legelterjedtebb műanyagot, a polietilént.

Külön érdekessége a felfedezésnek, hogy arra a tudósok véletlenül jöttek rá.

hirdetés

Federica Bertocchini, a spanyol Instituto de Biomedicina y Biotecnología de Cantabria kutatója méhészkedés közben fedezte fel, hogy a kaptárak takarítása közben eltávolított viaszkukacok, amiket egy műanyag zacskó rakott, néhány órán belül alaposan helybenhagyták a zacskókat, több nagyobb lyukat is ejtve rajta.

Laboratóriumi körülmények között újból megismételve a "kísérletet", az derült ki, hogy a férgek 12 óra alatt gyakorlatilag teljesen elfogyasztották az őket körülvevő műanyagot, de nemcsak elfogyasztották, hanem fel is dolgozták azt.

Ha teljesen tisztázásra kerül, a molyok hogyan képesek a műanyagot megemészteni, azaz mely enzim felelős mindezért, az új anyag a tervek szerint a hulladékgazdálkodásban is felhasználható, megszüntetve ezzel azt a környezetszennyezést, mely már globális méreteket öltött a bolygón.

Ez azonban nem jelenti azt, tudatosították a kutatók, hogy ezentúl ugyanígy vagy még jobban lehet szennyezni a bolygót, a szenzációs felfedezés erre nem ad lehetőséget.

Közel a megoldás?

Csak remélni tudjuk, hogy közel a megoldás. Az emberiség ugyanis évente 80 millió tonna polietilént termel, mely rendkívül hosszú idő, több száz év alatt bomlik csak el, addig is rendkívüli szennyezést okozva.

Talán furcsának tűnik, de való igaz, minden reményünk ebben a kis rovarban rejlik. Annak ellenére, hogy születtetek már elképzelések, hogyan lehetne újrafelhasználni a hulladékot. Minderről kapcsolódó cikkeink között lehet bővebben olvasni.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás: AFP, Kép: AFP/Cesar Hernandez

TOP 5