Azt mondják, ami az egyik embernek szemét, a másiknak kincs. Ezt bizonyítja az angol Dan Cluderay sikertörténete is, aki úgy döntött: megvásárolja, majd eladja azokat a termékeket, amelyeket a szupermarketek – lejárati idejük közelsége miatt – amúgy is kidobnának. Az angliai Worksopban élő férfi létrehozott egy webshopot elfoglalt anyukáknak és akciómániásoknak, az üzlet pedig annyira bejött, hogy azóta milliomos.

Az Approved Food névre hallgató vállalkozás weboldalán, vagy a Facebook oldalán megtudhatjuk, hogy akár 70%-ot is spórolhatunk az élelmiszereken, ha tőlük vásárolunk. Cluderay szerint az anyukák hetente 60 fontot (közel 25 ezer forintot) spórolnak azzal, hogy nem a nagy szupermarketeknél, hanem náluk költik el a pénzüket. "Ez az egész őrülten izgalmas, millió tervünk van még arra, hogy hogyan bővíthetnénk a vállalkozást" – mondta el a Daily Mailnek a kétgyermes apuka, aki számára egyébként úgy kezdődött a sikertörténet, hogy 2011-ben elveszítette az informatikai állását.

hirdetés

Ezután feleségével, Nicholával piaci standokat állítottak fel Hullban, Leedsben és Doncasterben, ahol márkás csokikat, szénsavas üdítőket és nassolnivalókat árultak – olyanokat, amelyeknek minőségmegőrzési határideje vagy közeledett, vagy már le is jár. Az évek során Cluderay heti hét napot dolgozott a standokon, miközben programozói tudását hasznosítva kidolgozta és elindította az Approved Foodot. 2008-ban indult az oldal, amelyre az indítást követő napon már meg is érkezett az első rendelés.

A cikk itt folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép

TOP 5