Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_thumbnails_afrissesmaris.jpg 

Hogyan lehet 90 százalékban lopni az élelmiszert, ha nem akarjuk elfogadni az élelmiszer-pazarlást? Választ kapunk a kérdésre, ha megnézzük az alább elérhető filmet.

A fogyasztói társadalom anomáliáira hívja fel a figyelmet Friss és máris a szemétben (Taste the Waste) c. film, mely első körben egy átlagos szupermarketek mutat be. Olyat, mely akár 100 féle joghurtot is árul naponta. Reggel, délben, vagy este, azaz amikor csak akarjuk.

- Még hat nap van hátra, míg kidobjuk a joghurtokat. Miért? Mert itt ez az előírás. – hangzik el az egyik árurakodótól, aki társával együtt épp joghurtokat rak fel a pultra, majd folytatja: - Szégyen, de ami nem kel el, az megy a szemétbe. Nem tudjuk megbecsülni, hány vevőnk lesz és mennyit vásárolnak. Ha azt látják a dobozon, hogy hamarosan lejár a termék szavatossága, nem veszik meg, mert attól félnek, hogy odahaza ki kell dobniuk. Jobb tehát, ha mi hajítjuk a szemeteskukába.

A szupermarketek titkolják a hulladékuk mennyiségét. Egy bécsi kutatócsoportnak azonban lehetősége nyílt egy neve elhallgatását kérő áruház hulladék kibocsátásának a modellezésére. 10 héten át mérték fel, mennyi, még ehető élelmiszert dobnak ki a szemétbe. Kiderült, hogy naponta 45 kiló még fogyasztható élelmiszer kerül a kukákba.

- A lejárt szó az élelmiszeripari jogszabályok szerint azt jelenti, hogy a termék túllépte a szavatosságot. Ha felnyitjuk, a joghurt olyan, mintha frissen vettük volna. Ugyan leülepszik a savó az aljára, de ha felkeverjük, simán meg lehetne enni. – összegzi kutatásait a felmérésben résztvevő egyik elemző.

A górcső alá vett joghurttal tehát nem az a probléma a jogszabályok szerint, hogy még nem lehetne megenni, hanem az, hogy már nem „krémes”. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a jogszabályt nem a kormányzati szervek határozzák meg, hanem maga az élelmiszeripar.

- A szavatossági idő csupán a lelkiismeretünk megnyugtatását szolgálja. Így teszik jogossá, hogy kidobhatom az adott élelmiszert. Mindezt az egészség nevében teszem, aztán kezdem elölről. Amint kidobtam a lejárt szavatossági terméket, újra boldogan szaladok a szupermarketbe, dúskálok a választékban, és újra hazaviszem a megszokott mennyiséget. Pontosabban egy halom árut. – fejti ki egy másik elemző véleményét a pazarlásról.

A film színteret vált, az áruház belseje helyett annak szemétrakodóját mutatja be, ahol két freegan szedegeti össze gondosan azokat a kidobott élelmiszereket, amiket még meg lehet enni. Anyagi értelemben erre a tevékenységre nem szorulnak rá, elveikkel azonban ellenkezik a pazarlás, így ami élelmet lehet, így gyűjtik be. Persze közben figyelniük kell, hiszen a kidobott szemét – az irányadó jogszabályok szerint – még mindig a szupermarket tulajdona, így tevékenységük gyakorlatilag lopásnak minősül.

Mint elmondja az egyik gyűjtögető, napi élelmiszerszükségletének a 90 %-át így fedezi.

Láthatunk még képsorokat arról is, milyen uniformizált mezőgazdasági termékeket hajlandók csak átvenni az áruházláncok vagy a nagybani piacok, hogyan működnek az élelmiszerbankok, adatszerűen mennyi is az élelmiszerpazarlás az EU-ban, mennyi kenyeret dobnak ki a pékek Németországban, hogyan hasznosítják az élelmiszerhulladékot a biogázüzemek, miért imádják a baktériumok a coca-colat, de láthatunk képsorokat még az éhséglázadásokról is, melynek okozója nem más, mint a civilizált társadalmak hulladéktermelése. 

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: maga a film