A kisebb gyermekek nagyon szeretik, ha együtt készítünk velük különböző állatfigurákat. Különösen kedvelik a szép pillangókat, melyek az apróságok nagy örömére akár a gyerekszoba díszeivé is válhatnak.

Se szeri, se száma az interneten azon ötleteknek, melyek a hulladékok újrafelhasználásával foglalkoznak. A pillangók elkészítése is ezek közé tartozik, nem kevés kreativitásról tanúskodva.

A képek önmagukban is igen kifejezőek, hogy is kell színpompás lepkékké varázsolni a szürke alumínium doboz mintákat, akinek ennek ellenére még sem megy, itt kaphat tippeket.

Arra azonban vigyázzunk, hogy a kivágott alumínium minta meg ne vágja a kezünket, főleg ne a gyermekét, ha esetleg a vágás során élesre sikeredne a lepkeforma.

hirdetés

A hulladék újrahasznosítása az örömszerzés mellett hasznos célt is szolgálhat. A gyermeknek, ha elmagyarázzuk, hogy a természetben nincs hulladék, azaz azt csak az ember „gyártja”, könnyedén megértheti, hogyan kell takarékoskodnunk a látszólag szemétnek látszó tárgyakkal, és hogyan kell felhasználnunk azokat, hogy ne szennyezzük vagy terheljük velük a környezetünket.

Hogy mi is a hulladék újrahasznosítása, arról itt lehet bővebben olvasni. Azokról pedig, akik az alumínium doboz hulladékból gazdagodtak meg, itt

Forrás

TOP 5