Az emberek, úgy tűnik, a válság és következményei ellenére nem tanultak meg igazán takarékoskodni. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az egy főre eső hulladék mennyiség tovább növekszik. Érdekes módon, Olaszországban a divat berkeiből indult el egy reciklálási folyamat, amely rá akarja ébreszteni az embereket arra, hogy szinte nincs olyan amortizálódottnak gondolt tárgyunk, amelynek életét, más formában, nem lehet meghosszabbítani. (Aiolus News)

Ennek a szemléletnek az egyik élharcosa Carmela La Salandra írónő, öko-alkotó. Már évekkel ezelőtt felfrissítette az olasz hagyományokban tipikus technikákat a varrástól a horgolásig, a kötéstől a hímzésig és most ezeket a technikákat alkalmazza a „reciklálási” művészetében.

 

Mint elmondta, paraszti környezetben nevelkedett, ahol semmit sem dobtak el, mondván, mindent fel lehet még használni valamire. Ezzel a szemlélettel annyira egyetért, hogy összeállított egy egész ruhakollekciót régi lottószelvényekből, újságok, képregények lapjaiból, régi esernyők selyméből, nyakkendőkből, farmernadrágokból. A csúcs egy álomruha volt, amely a női emancipációt szimbolizálja, és amit ki is állítottak a novarai állami archívum „150 mű” rendezvényén. 

Novemberben Milanóban egy divat- bemutatón ott voltak a hulladékokból készített, minden kor és minden méret számára alkotott ökoruhái, amelyekkel bizonyítani kívánta, hogy ezek részeivé lehetnek mindennapi életünknek. Carmela La Salandra készít kiegészítőket és ékszereket is, amelyekhez felhasznál mindent, ami a házban már eredeti funkciójában nem használható: régi gombokat, dugókat, mini cd-ket... Könnyen érthető üzenet, eljuthat mindenkihez, és fel lehet kelteni vele az emberek – lelkiismeretét - mondja.

Forrás: http://www.energiacentrum.com/news/ujrahasznosito_divat.html

TOP 5