Skip to main content

Az EU déli és keleti tagállamaiban áll a legrosszabbul a hulladék-újrahasznosítás ügye – derült ki az Európai Bizottság múlt héten kiadott jelentéséből. Míg Ausztriában szinte semennyi települési (azaz minden nem veszélyes) hulladék nem jut feldolgozatlanul a föld alá, addig Bulgáriában ebből lényegében semmi nem hasznosul újra.

A két szélsőség között nagy a szórás, de az adatokból kitűnik: a kevéssé gazdaságos és nagy környezetterheléssel járó megoldás az EU új tagállamaira, valamint Olasz- és Görögországra jellemző. Utóbbiban az ország 71 hulladéklerakójából csupán egyetlenegy felel meg az EU előírásainak – jelezte az Euobserver internetes hírportál.

– A hulladék erőforrás, aminek földbe temetése rövidlátásra vall –idézte az Európai Bizottság januári sajtóközleménye Janez Potocnikot. Az EU környezetvédelmi biztosa szerint a hatékony kezelés – energiatermelés, komposztálás, újrafelhasználás – további négyszázezer munkahelyet teremtene az EU-ban, ahol jelenleg kétmillió ember dolgozik a szeméthegyek kezelésén. Az ágazat 2008-ban az EU gazdaságának egy százalékát adta, ám a szlovén EU-biztos szerint a 145 milliárd eurós éves összforgalom 187 milliárdra is nőhetne 2020-ra, hozzájárulva a kontinens gazdasági növekedéséhez. Egyúttal jelentősen csökkenthetné a pazarló hulladéklerakókra fordítandó összeget, amely a 27 tagállamban évente összesen 72 milliárd eurót tesz ki. Ma az unióban átlagosan 16 tonna hulladék jut egy emberre évente, ebből hat tonna kerül a hulladéklerakókba.

A növekvő szeméthegyeket azonban nemcsak fizikailag lesz lehetetlen a föld alá söpörni, de az onnan kiszabaduló metángáz – az üvegházhatás egyik okozója – miatt ez mind veszélyesebb is lenne a globális felmelegedés miatt. Ezért az EU tervei szerint 2020-ra meg kell teremteni az „erőforrás-hatékony Európát”, jelentősen csökkentve a felhasználatlan hulladékok arányát. Németország, Ausztria, Dánia, Svédország és a Benelux államok e tekintetben már a jövőben élnek: a keletkezett hulladékoknak csupán öt százalékát földelik el, a többi valamilyen formában újra hasznosul. Ettől nemcsak a keleti, de több nyugati tagállam is messze jár. Nagy-Britanniában nagyjából 50, Írországban több mint 60 százalékban marad feldolgozatlanul a hulladék, ráadásul a briteknél jelenleg sincsen semmilyen korlátozás a nem veszélyes hulladékok betemetésére vonatkozóan, ami jól jelzi, hogy egyelőre hiányzik az erőforrásaival hatékonyan gazdálkodó Európa megteremtésének szándéka több régi tagállamban is.

Napi 8 millió forint

Mivel Magyarország nem hozta összhangba az uniós irányelvekkel saját hulladékgazdálkodási törvényét 2010. december 12-ig, Brüsszel napi 27 ezer eurós büntetés kiszabását kérte az Európai Bíróságtól Budapesttel szemben. Az EB még áprilisban hasonló intézkedést kért Szlovákiát, Lengyelországot és Bulgáriát illetően is.

– Nagy vonalakban a jelenlegi hulladékgazdálkodási törvény (hgt) ugyan megfelel az irányelvnek, de ezt a törvény tényszerűen nem mondja ki – mondta lapunknak Reichert Péter. A környezetvédelmi ügyeket ismerő ügyvéd szerint ennek oka az, hogy így a környezetvédelmi hatóságoknak a gyakorlatban nagyobb mozgásterük van a büntetések – értsd: a minél nagyobb összegű bírságok – kiszabásában. Ez pedig jóval több lehet, mint az államot sújtó évi 2,4 milliárd forintos büntetés, aminek kiszabása egyébként is hosszadalmas folyamat. (Nem egy esetben, környezeti károkozással nem járó szabálysértésnél az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség akár egymilliárd forintos büntetést is kiszab.)

– Bár tételesen az EU-s irányelv nem része a magyar szabályozásnak, a hatóságok által megbírságoltak hivatkozhatnak az uniós irányelvre, ezt a bíróság több esetben el is fogadta – mondta az ügyvéd. Szerinte a hulladékkezelésben Magyarországnak nincsen látványos elmaradása. – Készül az új hgt, amely jövő januártól lépne életbe, bár részleteiben még kaotikusnak tűnik – vélte a szakember.

Forrás: http://humusz.hu/hirek/kulso-hirek/minel-keletibb-annal-pazarlobb/10577

TOP 5