A NAV adataira építve úgy lehet számolni, hogy évente 1,3-1,4 milliárd pet palackot kerül forgalomba Magyarországon.

A korábbi években a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé nem volt lehetőség külön a pet (polietilén-tereftalát) palackok bevallására, viszont az új termékdíj törvénynek köszönhetően 2012 végén már pontosabb adatok állnak rendelkezésre a Magyarországon forgalmazott palackokról.

Jelenleg az adóhivatal 2012 első negyedéves adatszolgáltatása áll rendelkezésre, amely szerint az első három hónapban 10 850 tonna pet palackot gyártottak. Így a kibocsátás éves ütemét figyelembe véve ez éves szinten 1,3-1,4 milliárd palackot jelent Magyarországon - derül ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter írásos válaszából, amelyet Oláh Lajos ellenzéki képviselő kérdésére adott.

A NAV adatai szerint 2009-ben a teljes csomagolási kibocsátás 792 554 tonnát tett ki, amelynek legnagyobb részét tömegarányosan a papír és karton adta (32 százalék), ezt követette a műanyag (24 százalék), a fa (20 százalék) és az üveg (14 százalék).

A műanyag palackokra vonatkozó kibocsátási adatok alapján 2009-ben a legfeljebb 1,5 literes palackból 30 890 tonna, ennél nagyobból pedig 16 059 tonna, azaz összesen 46 949 tonna került forgalomba. Ez darabban kifejezve a legfeljebb 1,5 literes palacknál 941 millió, az ennél nagyobbak esetében 391 millió darabot, azaz összesen 1,33 milliárd darabot jelentett.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2009-es adatai azonban nem teljeskörűek, ugyanis három koordináló cég számait tartalmazzák csupán, ez a három cég az összes koordináló szervezet csomagolás kibocsátásának 79 százalékát fedte le 2009-ben - írta Fazekas.

Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/meghokkento_adat_latott_napvilagot_elontik_magyarorszagot_a_pet_palackok.525323.html

TOP 5