Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_avatar_acatt.jpg 

Lila szemgolyót akart készíttetni magának egy modell, döntéséért most a szeme világával fizethet – írja a Science Alert tudományos portál.

A modellként dolgozó Catt Gallinger mindig is imádta a lila színt. Haját gyakran lilára festette, lila rúzst használt, és számos tetoválása is kedvenc színének különböző árnyalatait mutatja. A fiatal nő azonban nem érte be ennyivel, és úgy döntött, szemfehérjéjét is beszínezteti.

A szemtetoválás egy olyan procedúra, amely során a szemfehérjébe bizonyos színű tintát fecskendeznek. Számos ilyen eljárást végeztek napjainkig, főleg olyanoknál, akik egyébként is rajonganak az extrém testmodifikációkért. Gallinger esetében viszont valami nagyon félresikerült.

Lila folyadék kezdett folyni a szeméből

Már a beavatkozás napján problémák léptek fel, a nő szeméből lila színű folyadék kezdett szivárogni. A következő nap a látószerv erősen megduzzadt, ráadásul még egy fájdalmas fertőzés is kialakult. 

A duzzanat három hét elteltével sem ment le, az orvosok így arra figyelmeztették páciensüket, fel kell készülnie arra, hogy az érintett szemére akár teljesen megvakulhat.

Gallinger azóta több kórházat is meglátogatott, a szakemberek antibiotikumos és szteroid tartalmú szemcseppeket írtak fel számára, hogy a gyulladás megszűnjön. Állapota azonban továbbra sem akar javulni, ráadásképp egyre homályosabban lát. Most a közösségi médiában osztja meg képeit, hogy másokat figyelmeztessen a veszélyes beavatkozásra.

A nő a félresikerült szemtetoválásért egyébként a beavatkozást elvégző tetoválóművészt hibáztatja, és most jogi útra akarja terelni az ügyet. Gallingert várhatóan jövő héten operálják meg, a műtét során az orvosok megpróbálják eltávolítani a tintát a szemből.

A szemészek nem ajánlják a szemtetoválást

Az Amerikai Szemészeti Akadémia (AAO) szerint a szemtetováltatás rendkívül veszélyes, és nem ajánlják senkinek. Ha rosszul végzik, könnyen megvakulhat, súlyosabb esetben el is halálozhat az érintett.

Az Akadémia már dokumentált egy olyan esetet, amikor egy 24 éves férfinak el kellett távolítani a szemgolyóját egy rosszul sikerült szemtetoválás miatt.

Nagyon kockázatos tűvel matatni a szemben. Mi ezt tesszük, de 12-18 év gyakorlat kell hozzá, hogy hibátlanul csinálja az ember” – nyilatkozta Philip Rizzuto, az AAO szóvivője. A szemtetoválást egy ausztrál művész, Luna Cobra találta ki, azonban még ő is óva int attól, hogy a beavatkozást tapasztalatlan tetoválóművészekkel végeztessék el.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: Facebook