Skip to main content

 

Sokszor egyetlen, jó időben és jó helyen jött ötleten múlik, hogy valaki keményen dolgozó kisember, vagy milliárdos lesz-e. A Business Insider most 13 olyan embert gyűjtött össze, akik zseniális ötleteiknek köszönhetően a semmiből lettek a világ leggazdagabb emberei.

Dell, Amazon és Bloomberg

Marc Benioff

A Salesforce alapítója 1998-ban forradalmi ötlettel állt elő, olyan szoftvert fejlesztett, amit az interneten keresztül tudnak használni a felhasználók, vagyis a "cloudban". Jelenleg 5 milliárd dolláros éves árbevételt termel évente a vállalat, Benioff vagyona pedig eléri a 3,8 milliárd dollárt.

hirdetés

Jeff Bezos

Jeff Bezos a '90-es évek elején egy Wall Street-i cégnél dolgozott, amikor eldöntötte, hogy saját vállalatot indít. Egy online könyvesbolttal kezdte. Mostanra az Amazon az internetes könyvesboltból valódi internetes hipermarketté vált, a könyvek mellett mindenféle elektronikai kütyüt, bútorokat, de még borokat is árul. A cég éves szinten 88 milliárd dolláros bevételt termel és piaci kapitalizációja 200 milliárd dollárra rúg. Jeff Bezos vagyona 38 milliárd dollár. 

Michael Bloomberg

Wall Street-i brókerként kezdte a pályafutását, amikor rájött, hogy a pénzügyi vállalatok nagy pénzeket hajlandóak fizetni azért, hogy gyorsan és könnyen megbízható pénzügyi adatokhoz jussanak. Ezért Bloomberg egy ilyen szolgáltatást indított el terminálok segítségével. Most a Bloomberg az egyik vezető pénzügyi információs szolgáltató a világon, nem csak az adatok, de a hírek tekintetében is. Michael Bloomberg, aki New York polgármestere is volt, jelenleg 37 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. 

Mark Cuban

Az internetkorszak egyik első cégét alapította Mark Cuban, a Broadcast.comot, ami azon az ötleten alapult, hogy webes felületen nyújtson műholdas televíziós szolgáltatást. A céget a Yahoo-nak adta el 5,7 milliárd dollárért. Bár a szolgáltatást már leállították, ettől még Cuban vagyona megmaradt az akvizícióból. Jelenleg 3,8 milliárd dolláros vagyona van. A Dallas Mavericks kosárcsapat egyik tulajdonosa és aktív befektető a startupok világában.

Michael Dell

A texasi egyetem hallgatójaként támadt az az ötlete, hogy ha kikerüli a PC-értékesítési folyamatban a viszonteladókat és közvetlenül a vásárlóknak értékesíti a számítógépeket, akkor sokkal olcsóbban tudja őket eladni. Elindította a Dell nevű startupot, ami önmaga szerelte össze a gépeket az alkatrészekből és adta el a vásárlóknak. 2001-re a világ legnagyobb számítógépgyártója lett, az utóbbi években azonban megtépázta az értékesítéseket az okostelefonok és a táblagépek terjedése. 2013-ban kivezették a Dell részvényeit a tőzsdéről, de vagyona még most is 18 milliárd dollárra rúg. 

Larry Ellison

Nehéz gyerekkora volt Larry Ellisonnak, a főiskolát kétszer is kénytelen volt otthagyni. A sorsát az pecsételte meg, amikor 22 évesen Kaliforniába költözött és elolvasott egy IBM-jelentést az SQL programnyelvről. Az IBM jelentése ihlette az Oracle adatbázist, ami néhány éven belül a legnépszerűbb adatbáziskezelő lett. Most 195 milliárd dollárt ér a cég és Ellison a világ egyik leggazdagabb embere lett 65 milliárd dolláros vagyonnal. 

A cikk itt folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Michael Bloomberg, Europress / Getty

TOP 5