Az online ételrendelés és a hegyekben álló csomagolóanyagok, papírhulladékok együtt járnak. A kolbászzsírtól maszatos pizzásdobozok fölött számítógépnél görnyedők képe közhelyesnek számít ma már. Egy magyar újítás zölddé teszi a pizzázást, miközben azt is megmutatja, milyen a jövő étterme és ételrendelése.

A első benyomás a Kaja.hu csapatáról az volt, hogy ezek a fiatalok imádják ezt a helyet: hisznek abban, amit csinálnak, és szívükön viselik minden adag étel sorsát. Ahogy kicsit jobban belemelegedtünk a beszélgetésbe, az is kiderült, nem ez az egyetlen dolog, amiért lelkesednek. Szeretik ezt a bolygót is, amin élünk, és ahol napjában 10 millió pizzásdoboz kerül az éhes rendelőkhöz. Csak az USA-ban évente 3 milliárd pizzásdoboz végzi a szeméttelepen.

hirdetés

Megdöbbentő számok, de az igazság: mégsem ez, hanem egy mindennapi bosszúság indította el az étterem tulajdonosát és barátját a forradalmi ötlet irányába. Egy pizzaparti után a felgyűlt dobozoktól csak nagy nehezen tudtak megszabadulni, a kukások pedig hangosan bosszankodtak, miközben kihúzták a szemetesbe szorult henger alakú – dobozokból kreált - monstrumépitményt. A két barát ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogyan lehetne a kukák helyett jobb helyet találni a dobozoknak.

Egy innovatív fiatal tervező személyében meg is találták a partnert a projekthez, ami gyakorlatilag egy újrahasznosítási program. Az eleve újrahasznosított papírból előállított, és egy speciális sütőpapírnak köszönhetően tisztán tartott dobozok kiürülés után némi átalakítással mindennapi használati tárgyakká válhatnak. Egyetlen pizzásdoboz képkeretként, irattartó- vagy  tárolódobozként születhet újjá, több dobozt kombinálva szék, asztal, sőt polc is készíthető. Hosszú kutató és fejlesztő munka során született meg a kollekció, melyet a jövőben további darabok követnek. Az ötlet nemcsak Magyarországon, de a világon is egyedülálló – bízzunk benne, hogy hamarosan számos követője akad.

A Kaja.hu-ban járva  - ez nem virtuális, hanem létező pesti vendéglátóhely a Nagymező utcában - nem csak a pizzásdobozokra, de a tartalmukra is kiváncsiak lettünk: kiderült, bár számos nemzetközi fogást sorakoztatnak fel, valójában magyarosra formálták a kínálatot. A pizza a vastag tésztás verzió, aminek nem sok köze van olasz őséhez, de ízre nem volt vele gond. S aztán jött a többi, hasonlóan hazaira hangszerelt fogás.

A szürkemarhaburger, a burito, a toszkán csirkemell egytől-egyig Kaja.hu-san van elkészítve. Aki hamisítatlan mexikói vagy olaszos ízeket keres, az itt rossz helyen jár. Semmi faxni, semmi haute cuisine, korrekt ár-érték arány, valamint a legtisztességesebb business lunch színvonal. Valójában a Kaja.hu egy gyorsétterem, a műfajban megszokottnál  jobb minőségben. A szürkemarhakanapé – mely valójában négy kicsi szürkemarhaburgert tartalmaz – kifejezetten érdekes fogás: olyan nem mindennapi kiegészítők is felbukkannak a hamburgerkékben, mint parmezán, feta és bazsalikom, curry.

A buritók is egyediek: a bacon, a füstölt tarja, a rántotta vagy a kolbász nem éppen a mexikói konyha alappillérei, de ha megkóstoljuk Don Pedro kedvenc burritóját – ami nekünk is a kedvencünk lett   –, nem nagyon hiányoljuk belőle a közép-amerikai ízeket. Az ételek többsége teljesen vállalható. Na jó, legfeljebb a vajas burgonyapüré nem tudta megütni a szintet. Érdemes figyelni a napi ajánlatokat is, melyek a már ismert ételeket kínálják a megszokott ár töredékéért. Az étkezés nem teljes desszert nélkül – erre a Kaja.hu elsősorban a palacsintát kínálja, mely semmi extrát nem mutat. Ha ennél kicsit izgalmasabbra vágyunk, válogassunk a séf ajánlatából, amelyben momentán mogyorókrémes golyócskák, kókuszos szilvásgombóc és cseresznyés tekercs kapott helyet. Részünkről a legutóbbi kifejezetten ajánlott, ám a kókuszos gombócok nekünk túlságosan nyögvenyelősek és édesek voltak.

A környezet kellemes, különösen, ha valaki kedveli a trendi design világát – a kiszolgálás pedig villámgyors. Erről még érdemes ejteni pár szót. Itt érkezik meg ugyanis a cyber a térbe. Az asztalokba képernyőket süllyesztettek, és egy egér segítségével, a bejáratnál kapott kóddal regisztrálva számítógépen keresztül tudjuk leadni a rendelésünket, az étkezés végeztével pedig kártyával is fizethetünk. Nincs várakozás a pincérre, nincsenek elfelejtett rendelések, a folyamat gyors és hatékony. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy felettébb személytelen is egyben.

Ez persze az irodából félórára kiszaladt dolgozónak nem feltétlenül szempont, a klasszikus éttermi modell híveit azonban elriaszthatja. A gyorsaság és hatékonyság nemcsak az éttermet, de az online rendszert is jellemzi. A Kaja.hu tevékenységének fontos része a házhozszállítás. A menü megegyezik az éttermivel – érdemes már az első rendeléskor regisztrálni a rendszerbe, mely ezt levásárolható pontokkal jutalmazza. A metódus remekül működik, és nem csak hazánkfiait nyerte meg magának: a vendégkönyv tele van a külföldiek lelkesebbnél lelkesebb bejegyzéseivel.

A Kaja.hu-ban szofisztikáltságot hiába keresünk, de fontos tisztázni, nem is ez volt a cél. Hanem a hagyományos menzák és gyorséttermek alternatívájaként létrehozni egy korrekt, jó ár-értékarányú, fiatalos, lendületes, környezetbarát helyet.

Forrás

TOP 5