abrightcomemployees.jpg

Eduardo Vivas egymás után két startupját is több tízmillió dollárért adta el 2012-ben, illetve 2013-ban – az összesített összeg majdnem 200 millió dollárra rúg. A cégvezető mindezeket a sikereket úgy érte el, hogy nem fejezte be a középiskolát.

Eduardo Vivas egymás után két startupját is több tízmillió dollárért adta el 2012-ben, illetve 2013-ban – az összesített összeg majdnem 200 millió dollárra rúg. Azt ugyanakkor nem sokan tudják a forintban tízmilliárdokban mérhető bevételt megszerző 28 éves cégvezérről, hogy nem fejezte be a középiskolát –írja a Business Insider.

Vivas egyik cégét a LinkedIn vette meg, mely a 120 millió dollárért nemrég megvásárolt Bright.com weboldalt február végén bezárja, a munkavállalók egy részét pedig átveszik.

Vivas ugyanakkor maga is befektető, több sikeres vállalkozásnak is adott pénzt, ezzel talán vissza akarja adni azt a támogatást, amit ő kapott kockázatitőke-befektetési alapoktól a kezdeti időszakban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép