Skip to main content

Abrianna Peto pár éve még biztosan nem gondolta volna, hogy saját vállalkozásba fog kezdeni, ami ráadásul addig elég ingatag anyagi helyzetét egy csapásra megváltoztatja. Egy ügyes húzással és Facebook-marketinggel forintban kifejezve egy több tízmilliós forgalmú online boltot hozott össze – írja a Business Insider.

Az amerikai lány szegény családból származott, édesanyja egyedül nevelte őt és négy testvérét. Petónak már fiatalkorától kezdve diákmunkát kellett vállalnia, még a középiskolai évek alatt a Subway-ben kezdett el dolgozni. Mindeközben megnyert egy ösztöndíjat egy nyári iskolára, ám a főnöke a gyorsétteremláncnál azt mondta, ha elmegy rá, akkor miután visszajön, nem lesz munkája. Peto mégis bevállalta ezt, így viszont elvesztette a munkahelyét.

hirdetés

Peto egyik hobbija az airsoft volt. Játék közben eszébe jutott, hogy álcázni kellene a fegyvereket. Több álcázott játékot le is gyártott a barátainak, ám rájött, hogy ez így nem igazán kifizetődő. Ezért csinált egy weboldalt, ahol mindezeket a matricákat, kiegészítőket árulni tudja.

A lány ezen időszak körül érettségizett le, édesanyja ugyanakkor az USA egy másik államába költözött, ő viszont úgy döntött, Kaliforniában marad, ott lehet az üzletet pörgetni. A bolt beindult, ám Peto komolyan lebetegedett, és egy 10 ezer dolláros kórházi számlát is összehozott.

A vállalkozás nevét ezek után megváltoztatta Mutiny Shopra, komoly Facebook-marketinget is bevetett – személyre szabott hirdetéseket tud így kirakni, és a lájkok növekedésével előrébb lépdel a listákon is –, így 2013-ra odáig jutott, hogy dollárban hatszámjegyű árbevétele volt a cégnek (így a kórházi tartozásának törlesztése is jó úton haladhat).

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép 

TOP 5