ader005.jpgA 2013-as Tudomány Világfóruma (WSF) arra keresi a választ, hogy mi a szerepe, kötelessége és felelőssége a tudománynak a globális fenntartható fejlődés kezelésében. Erről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke beszélt Rio de Janeiróban, ahol vasárnap, november 24-én kezdődött meg a rendezvény. A résztvevőket videoüzenetben köszöntötte Áder János köztársasági elnök.

Az MTA által az MTI-hez hétfőn eljuttatott, angol nyelvű beszédben Pálinkás József kiemelte, hogy az elmúlt két évben egyértelművé vált a fenntarthatóság kérdésének rendkívüli fontossága. „A tudomány befolyása és felelőssége még soha nem volt ilyen nagyfokú a globális kihívások kezelésében és abban, hogy a globális fenntarthatóság elve abszolút normává váljon a tudományos kutatásban, a politikai és társadalmi értékekben, valamint a döntéshozatalban”.

A WSF elnöki posztját betöltő Pálinkás József szerint a gazdasági és társadalmi fejlődés szükséglete egészen eltérő kihívásokat teremt a világ különböző részein. A tudomány mindig is a fejlődés legfőbb motorja volt és az is marad, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a társadalmi és gazdasági megosztottság elmélyüléséhez is hozzájárul, ezért legfőbb ideje volt, hogy hozzálássunk ezen megosztottság áthidalásához – fogalmazott az MTA-elnök.

Kiemelte: a mostani Tudomány Világfóruma célja annak az egyszerű kérdésnek a megválaszolása, hogy mi a szerepe, kötelessége és felelőssége a tudománynak a globális fenntartható fejlődés kezelésében. Köszöntője zárásaként Pálinkás József elmondta, hogy a 2015-ös fórumot Budapesten rendezik meg, míg a 2017-es rendezvénynek Jordánia ad otthont.

Hogyan kerülhetjük el az összeomlást?

Áder János államfő, a világfórum védnöke videoüzenetében rámutatott arra, hogy a riói rendezvény célja egy újabb fontos üzenet megfogalmazása a világnak. „Egy olyan üzeneté, amely a fenntartható fejlődés tétjéről szól és arról, hogyan kerülhetjük el civilizációnk és természeti környezetünk összeomlását” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Mint aláhúzta, a tudomány emberei sokat tehetnek azért, hogy ezen cél elérése érdekében legalább három dolog mielőbb megváltozzon. Egyrészt sokat tehetnek azért, hogy egyre többen felismerjék ezeknek a kérdéseknek a súlyát, másrészt, hogy az emberiség minél nagyobb hányada, beleértve a politikusokat is, átérezze a jövőért viselt személyes felelősségét, harmadrészt pedig, hogy végre cselekedni kezdjünk a változásért.

Tudományetika és vízgazdálkodás

A hatodik Tudomány Világfóruma Nobel-díjas kutatók, miniszterek és a világ legbefolyásosabb tudományos tanácsadóinak részvételével kezdődött meg vasárnap Rio de Janeiróban. A Magyar Tudományos Akadémia szakmai támogatásával megrendezett fórum Tudomány a fenntartható fejlődésért címmel hat plenáris és tizenkét tudományos, illetve parlamenti szekcióban tárgyalja a világ előtt álló legnagyobb globális kihívások tudományos megoldásait.

A négynapos fórum résztvevői a tudományetika, az oktatás és az innováció átfogó kérdésein túl a vízgazdálkodás, a bioenergia, a fenntartható gazdálkodás és az elöregedő társadalom kérdéseire is felhívják a figyelmet.

Áder János államfő videoüzenete ide kattintva megtekinthető.

Forrás: http://mno.hu/tudomany/ader-hogyan-kerulhetjuk-el-az-osszeomlast-1197265

Kép: http://www.sikerado.hu/hataron_tul/2013/03/21/Lengyelorszagba_latogat_ader_Janos_koztarsasagi_elnok