Európa 45 milliárd eurót takaríthatna meg megújuló-energetikai létesítmények célszerű kiépítésével - derül ki a német Siemens elemzéséből.

A társaság európai energiarendszerek felmérése során jutott erre a megállapítására, melynek során lényeges optimalizálási lehetőségeket tárt fel, főként a tervezett megújuló-energetikai létesítmények helyének megválasztására terén.

Ha a színhelyeket ott jelölnék ki, ahol az energiahozam a legnagyobb, akkor 2030-ig az említett 45 milliárd euróval lehetnének olcsóbbak a beruházások. Ebben a számításban már benne vannak a megépítendő létesítmények, hálózati integrációjának ráfordításai.

Az összehasonlítás kedvéért: Németországban 2012-ben 10 milliárd eurót fordítottak szél- és napenergia létesítményekbe. Csak Európában 2030-ig 138 gigawatt névleges összteljesítményű napelemes erőművet terveznek. Ebből 39 gigawattnyi elhagyható lenne, ha a napfényben leggazdagabb színhelyeket szemelnék ki.

A szélerőművek esetében is döntő jelentőségű a színhely megválasztása a hatásfok és gazdaságosság tekintetében – mint arra Michael Süß, a Siemens Energy vezérigazgatója, és a Siemens AG igazgatósági tagja Brüsszelben, az 1. Európai Energiakongresszuson, a társságtól kapott tájékoztatás szerint.

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/energia/milliardokat-visz-el-a-telephely-rossz-kivalasztasa-404692#p2

Kép forrása: http://intelmixx.com/blog/foundation-construction-green-warehouse-facility.html

TOP 5