Dobri Dobrev, a 98 éves háborús veterán a második világháborúban elvesztette a hallását. Jelenleg egy kis faluban él, 10 km-nyi sétára Szófiától, ahova minden nap gyalog megy el kéregetni. Látszatra úgy néz ki az idős úr, mint bármelyik hajláktalan, így joggal merülhet fel bárkiben a kérdés, mi akkor ebben a történetben az érdekes.
Csak nemrég tudták meg, hogy az igen szerény körülmények között élő koldus adományozta a város templomainak és árvaházainak fizetett adományok jelentős részét, ténylegesen több mint 40.000 eurót.
Ne ítéljünk tehát elsőre, ez lehetne a rövid anekdóta címe, véleményünk szerint azonban sokkal többről eshet itt szó.
Dobrev megtapasztalta a háboró borzalmait, és nyilván ez ösztönözhette arra, hogy magával nem törődve inkább másokon segítsen. Olyan embereken, akik még hozzá képest is nehezebb életkörülmények között élnek, éltek. Igen nemes elhatározás!
Érdekessége a hírnek még az is, hogy bárki tehet a társadalomért, ha akar. Látszatra felesleges emberek is, akikre csak legyint az emberek többsége. Ha van életcél, akad hozzá tevékeny életmód is. Sok ember azonban már eleve ott elvész, hogy célt se talál magának, így tett nem követheti az elhatározást.
Dobrev nagylelkűsége, tenni akarása mindannyiunknak példát mutat. A fenntartható fejlődés kialakítása során hasonló gondolkodásra van/lesz szükség. Olyan vezetőkre, olyan politikusokra, akik a közzel, és nem magukkal fognak csak foglalkozni, törődni.
Kérdés, eljön-e ez az idő valaha. Önök szerint?
Forrás: http://osztod.hu/ezert-ne-itelj-elso-ranezesre/
Kép forrása: http://bisericasfarhmihailsigavriil.blogspot.hu/2011_07_01_archive.html
TOP 5
