A Volkswagen a világ egyik leginkább környezetbarát márkája. Ezt támasztja alá a világméretű fenntarthatósági értékelésben elért „Best Global Green Brands 2012” kitüntetés is. Így a Volkswagen a leginkább fenntartható márkák élmezőnyében a hatodikról a negyedik helyre lépett előre, s ezáltal egyrészt a leginkább környezetbarát autógyártónak, másrészt Németország „legzöldebb” vállalatának számít.

Az elismert „Best Global Brands Report” értékelést is kiadó Interbrand tanácsadó vállalat 2011 óta évente nyilvánosságra hozza vizsgálati eredményeit. A világ tíz legnagyobb ipari országa összesen több mint tízezer fogyasztójának bevonásával elemzik a környezetvédelem és a fenntarthatóság terén valóban a legnagyobb erőfeszítéseket tevő, illetve a tevékenységüket kimutathatóan zölden folytató márkákat. A Volkswagen 2012-ben a Deloitte tanácsadó vállalat által 82 kritérium alapján készített vizsgálatban szereplő adatai, valamint az igazoltan zöld intézkedéseknek köszönhető fogyasztói értékelés alapján tudott az éves összehasonlításban még két helyezéssel feljebb lépni. A ranglistán elfoglalt negyedik helyezése révén a Volkswagen a legjobb helyen álló német autógyártó, valamint általánosságban is a legjobb értékelésű német vállalat.

Luca de Meo, a Volkswagen Csoport és a Volkswagen Személyautók márka marketing igazgatója így nyilatkozott: „Ez nagyon nagy eredmény számunkra. A tavalyi évhez képesti előrelépésünk igazolja, hogy helyes úton járunk. A továbbiakban is a „Think Blue” foglalja össze a márka minden erőfeszítését az ökológiai fenntarthatósággal összefüggésben. Ezáltal szeretnénk elérni csoportunk célkitűzését, hogy 2018-ig a világ leginkább fenntartható fejlődési utat járó autógyártójává váljunk.”

A Volkswagen sok vetélytársával ellentétben „valós előrelépést” tud felmutatni: a márka a vizsgálat szerint konkrét teljesítményadatok alapján vált zöldebbé a korábbiakhoz képest. Az Interbrand azzal magyarázta a Volkswagen jobb eredményét, hogy a márka a csoport nagyra törő célkitűzését szándékozik elérni, vagyis igyekszik 2018-ig ökológiai téren vezető autógyártóvá válni. A márka a cél eléréséért folyamatosan tesz valamit és mérhető felülvizsgálati eredményeket tud felmutatni. A Volkswagen Csoport szilárdan beépítette a fenntarthatóságot a teljes értékteremtési láncába.

2012 márciusában a vállalat újabb fenntarthatósági célt tűzött ki, mely szerint minden egyes új járműgeneráció hatékonyságát 10-15 százalékkal kell javítani, az európai típuskínálat szén-dioxid-kibocsátását pedig 2015-ig 120 gramm/kilométer alá kell csökkenteni, és az üzemekben a termelést 2018-ig 25 százalékkal környezetkímélőbbé kell tenni. Az Interbrand azt is dicsérettel illette, hogy a Volkswagen Csoport mintegy 600 millió eurót ruházott be olyan megújuló energiaforrások kiaknázásába, mint a nap-, a szél- és a vízi energia, valamint kinevezett egy környezetvédelemért, energiagazdálkodásért és új üzleti területekért felelős megbízottat. A Volkswagen mindemellett a „Think Blue”-nak is köszönheti a kitüntetést – vagyis annak az átfogó környezetvédelmi és hatékony forrásfelhasználási szemléletnek, amelyet nemzetközileg ismertté tett a márka.

Forrás: http://www.tozsdeforum.hu/gazdasag/zold_dijat_kapott_a_volkswagen

TOP 5