Skip to main content

A hazai sörpiac 2006 óta tartó lejtmenete megfordulni látszik: tavaly 3,8 százalékkal bővült az értékesítés. A Magyar Sörgyártók Szövetségének éves jelentésében a kedvező időjárással, az innovatív új termékek és megoldások bevezetésével, valamint a tavalyi főszezonban racionális mértékű jövedéki adóteherrel magyarázzák a jó teljesítményt.

Tavaly összességében 3,8 százalékkal növekedett a magyar sörpiac és ezzel véget ért az elmúlt öt év folyamatos visszaesése. Úgy fest, a sörgyártók sikeresen alkalmazkodtak a gazdasági válság következtében megváltozott piaci környezethez és az átalakuló hazai sörfogyasztási szokásokhoz. Ez utóbbira példa, hogy tavaly tovább csökkent a szuper prémium és prémium sörök részesedése, miközben a közép és alsó kategóriás sörökből több fogyott. Tavaly az értékesítés 98 százaléka saját termelésből származott, így a hazai sörfogyasztásban az import szerepe elhanyagolható volt.

A Sörszövetség most megjelent éves jelentése kiemeli, hogy a söröket terhelő jövedéki adó novemberig nem növekedett, így a termékek árát emiatt nem kellett emelni. A jelentés szerint a pozitív eredmény okai közül ugyanígy meghatározó volt a sörfogyasztásnak kedvező időjárás, illetve a gyártók által piacra dobott új termékek és az értékesítést támogató új csomagolási, valamint promóciós innovációk.

Közvetlenül a gyártóknál több mint 1700 fő dolgozik, közvetve pedig a sörgyártás 26 300 munkahellyel járul hozzá az ágazathoz. Az áfa, jövedéki adó és termékdíj emelkedése nyomán a Magyar Sörgyártók Szövetségének tagvállalatai tavaly összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be a magyar államnak. A teljes adóbefizetés 56 százalékát a jövedéki adó tette ki, emellett a sörgyárak többek között 19 milliárd forint áfát, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a költségvetésbe. (HVG/kép: Atomvakond)

Forrás: http://uzleti-innovacio.blog.hu/2012/06/22/a_sorpiac_az_innovativ_megoldasoknak_koszonhetoen_is_tuljutott_a_valsagon

TOP 5