Skip to main content

Nem jutottak megegyezésre a helyi idő szerint pénteken lezárult előkészítő tárgyalásokon a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferencia résztvevői a tanácskozás zárónyilatkozatának tervezetéről Brazíliában.

A Rio de Janeiróban zajló csúcsértekezleten 190 ország küldöttei próbáltak egyezségre jutni arról, hogy mi szerepeljen a végső deklarációban, de az elmúlt három napon csak a szöveg harmadában jutottak közös nevezőre. Szombattól ezért az ENSZ-tanácskozásnak otthont adó Brazília veszi kézbe a csúcstalálkozó elnökeként az egyeztetést, hogy tető alá hozza A jövő, amelyet akarunk címet viselő dokumentumról szóló megegyezést.

"Célunk, hogy a tárgyalásokat legkésőbb június 19-én lezárjuk, de ha lehet, akkor még hamarabb" – mondta Luiz Alberto Figueiredo, a tanácskozás koordinátora. Nikhil Seth, az ENSZ-főtitkár hivatalának képviselője nem zárta ki, hogy néhány témában a Rio de Janeiróba utazó több mint 130 állam- és kormányfőnek kell megegyezésre jutni. "Az idő a legnagyobb ellenségünk" - jelentette ki Seth. Figueirado ezzel szemben úgy fogalmazott: "Nem áll szándékunkban nyitott kérdéseket hátrahagyni az államfőknek".

Vita alakult ki az előkészítő tárgyalásokon a finanszírozásról és a tudásátadásról. A fejlődő országokat tömörítő G77-csoport kivonult a "zöld ökonómia" témafejezet tárgyalásáról. Azzal vádolták az ipari országokat, hogy nem mutatnak készséget a zöld gazdasággal foglalkozó alap létrehozására. Brazília zárt ajtós megbeszéléseken azon fáradozott, hogy előrelépést érjen el az energia és az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP tervezett átértékelése terén is.

A Rio+20 konferenciát a brazil metropoliszban 1992-ben megrendezett Föld-konferencia húszadik évfordulója alkalmából tartják, hogy megállapodás szülessen többek közt az éghajlatváltozás és az élelmezés kérdéseire adandó válaszokról. Magyarországot a konferencián Áder János köztársasági elnök képviseli. Néhány nagyhatalom vezetője, egyebek közt Barack Obama amerikai elnök, Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök azonban távol marad.

Rio de Janeiróban közben megkezdődött a Népek csúcsa nevű alternatív tanácskozás is, amelyre 30 ezer embert várnak.

Forrás: http://index.hu/kulfold/2012/06/16/nincs_egyezseg_a_fenntarthato_fejlodesrol/

Foró forrása: http://www.ecodebate.com.br/

TOP 5