Skip to main content

a jövő zöld állásai 

A gazdaság és társadalmunk új korszakba érkezett, amelyben a fenntarthatóságnak mindennél fontosabb szerep jut, ami a foglalkoztatás szintjén is változásokat indukál.

A következő évtizedben mintegy 18 millió zöld állás jöhet létre, köztük olyan izgalmas foglalkozások, mint a vízlábnyom menedzser, a mesterséges hús tudós vagy a termékútvonal nyomonkövető menedzser – mutat rá Inovantage kiadványában a fenntartható fejlődés legfontosabb munkaerőpiaci hatásaira az Adecco Csoport, a világ egyik legnagyobb humán erőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége.

hirdetés

2025-re az Y generáció, azaz az 1980 és 2000 között születettek a foglalkoztatottak 75 százalékát fogják képviselni. Számukra azonban – az előző generációtól eltérően, akiknek a pénz, a hatalom és a presztízs a meghatározó – a jó ügyek megvalósulása jelenti az igazi ösztönzést. 61 százalékuk elkötelezettebbnek vallja magát és szívesebben marad olyan cégnél, amelyik rendelkezik fenntarthatósági programmal. Sőt, mi több, akár 15 százalékkal kevesebb fizetésért is hajlandóak egy zöld cégnél dolgozni.

„Az Adecco Csoportnál elkötelezettünk vagyunk a fenntartható fejlődés érdekében tett társadalmi szemléletformálásban, és abban, hogy a vállalatok termelése és működése egyre hatékonyabb és zöldebb megoldásokat kíván. A Közép-Kelet-Európa munkaerőpiacára fókuszáló Inovantage kiadványunkat ezért a fenntarthatóság okozta változások bemutatásának szenteltük" – tájékoztatott Goszleth Gábor, a magyarországi Adecco Kft. értékesítési igazgatója.

2017-ben a zöld foglalkozások aránya a teljes gazdaságon belül 0,7 százalékot tett ki, az előrejelzések alapján azonban 2030-ra mintegy 18 millió új zöld állás fog létrejönni. A legnagyobb növekedés a napenergia, a biomassza és a szélenergia hasznosításával összefüggő területeken várható. EU szinten a közszférában található jelenleg a legtöbb zöld állás (27,8 százalék).

Ezt követi a hulladékgazdálkodás (12,1 százalék), a közlekedés (10,9 százalék) és az energiaszektor (7,1 százalék). 2030-ra azonban hatalmas ugrás várható, és a közszféra mellett a többi szektor is egyre meghatározóbbá válik: a hulladékgazdálkodás 25,7 százalék, az energiaszektor 18,9 százalék, a közlekedés 17,7 százalékkal képviseltetheti majd magát. „A körforgásos gazdaságban globálisan 7-8 millió plusz munkahely fog keletkezni 2030-ra. Mindez úgy, hogy mintegy 78 millió új munkahely jön létre, miközben 71 millió megszűnik. A megszűnő pozíciókban dolgozók túlnyomó többsége szektoron belül vagy más szektorban tud majd elhelyezkedni, ehhez azonban sok esetben átképzésre lehet majd szükség.

A jövő top zöld foglalkozásai

  • Zöld mérnök: a háztartási eszközök hatékony fogyasztásának megtervezése mellett az otthonok számára áramfogyasztás tesztet is végeznek majd.
  • Vízlábnyom menedzser: a vállalat vízfogyasztása mellett a termékek vagy szolgáltatások vízfelhasználás szempontjából hatékonyabb megvalósítását segítik.
  • Virtuális egészségügyi munkatárs: a digitális technológia alkalmazásával lehetővé teszi a betegek számára, hogy az otthonukban saját maguk nyomon kövessék egészségi állapotukat. Ezáltal a betegeknek kevesebbet kell utazniuk, gyorsabban felgyógyulhatnak, és az egészségügyi rendszer túlterheltsége is csökkenthető.
  • Áruházi energia specialista: a vásárlók számára tájékoztatást ad az eszközök energia- és vízfelhasználásáról.
  • Zöldtető és zöldfal kertész: karbantartja ezeket a városi élettereket, amelyek segítik a légszennyezettség csökkentését, segítik az épületek beolvadását a környezetükbe, és növelik a biodiverzitást.
  • Zöld telefonközpont munkatárs: telefonon keresztül nyújt tájékoztatást és tanácsot arról, hogyan használhatjuk az otthoni eszközeinket fenntartható módon, időt, energiát és vizet spórolva.
  • Okos utazásszervező: az utazási idő és a torlódások mérséklése érdekében megtervezi az utazásokat, kikerüli a közlekedési dugókat és optimalizálja az útvonalakat.
  • Termékútvonal nyomonkövető menedzser: a fogyasztók körében egyre nő az igény arra, hogy tisztában legyenek a megvásárolt termék előállításának körülményeivel, és a címkén található információk valódiságával.
  • Zöld autószerelő: a hibrid és elektromos autók szervizeléséhez az autószerelők részéről is új képességekre van szükség.
  • Szemétlerakó újrafeldolgozó: a kereslet növekedésével megnövekedhet az igény a régi hulladéklerakókban található értékes alapanyagok feldolgozására.
  • Mesterséges hús tudós: az őssejtből kifejlesztett mesterséges hús előnye, hogy a hús hagyományos előállítási módjához képest jóval kevesebb üvegházhatású gáz keletkezik, ezért a tudósok ezzel azt remélik, hogy egy boldogabb, egészségesebb, tisztább és zöldebb környezet valósul meg.

Az Adecco Inovantage kiadványa főként Közép-Kelet-Európa országainak munkaerőpiaci, gazdasági és oktatási irányait, ezek kapcsolatait, összefüggéseit, valamint a cégekre és a társadalomra gyakorolt hatásait értékeli és mutatja be.

A teljes riport itt érthető el.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5