Hanyatlóban van a kapitalizmus népszerűsége a 18-39 éves amerikai népesség (vagyis az Y- és Z-generáció már felnőttnek számító tagjai) körében a Gallup hétfőn publikált felmérése szerint.

2010-hez képest 15 százalékponttal csökkent körükben azok aránya, akik kedvező véleménnyel voltak a kapitalizmusról, így most már csupán 51 százalék tartja jónak ezt a gazdasági berendezkedést.

A szocializmus támogatóinak aránya 49 százalékos (2016-ban még ennél is jobban állt a baloldali gazdasági berendezkedés megítélése, de akkor még a kapitalizmus is népszerűbb volt - eszerint voltak olyan válaszadók, akik mindkettőről pozitívan vélekedtek, ez a kategória mostanra eltűnhetett). 

Elképesztő a generációs világnézeti szakadék, ami ebből a szempontból is megfigyelhető a korcsoportok között. Az X-generációsoknál például 39-61 arányban vezet a kapitalizmus, a baby boomereknél 32-68 arányban, ennek tükrében sem meglepő az OK boomerezés elterjedése.

A kapitalizmus népszerűségének csökkenésével párhuzamosan a nagy cégekkel kapcsolatos pozitív vélekedések is hanyatlásnak indultak, 2012 óta 60 százalékról 46 százalékra esett azoknak a fiataloknak az aránya, akik jókat gondolnak róluk.

A vállalkozás szabadsága viszont töretlen népszerűségnek örvend, a kis cégekkel kapcsolatos vélemények pedig egyenesen szárnyalnak (97 százalékos népszerűség).

A szocializmus népszerűségnövekedését egyébként árnyalja, hogy amit az USA-ban jellemzően szocializmus alatt értenek (pl. Bernie Sanders és támogatói), az Európában inkább a szociáldemokráciához áll közelebb, tehát az amerikai fiatalok nem a sztálinizmusra vagy a Kádár-rendszerre gondolnak, amikor meghallják ezt a szót. 

(via 444)

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: piaxabay

TOP 5