Skip to main content

 

A 2020-as tanévtől az olasz állami iskolákban minden évfolyam tantervében évente 33 órában szerepel majd a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés – írja a New York Times.

Lorenzo Fioramonti olasz oktatásügyi miniszter szerint ezzel a lépéssel Olaszország a környezetvédelmi oktatás élvonalába kerül.

Nem csoda, hogy a csúcsra törnek, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Olaszországot fokozottan érinti a globális felmelegedés: például északon olvadnak a gleccserek, ami áradásokat és földcsuszamlásokat okoznak, és Velence, valamint a többi tengerparti város is küzd a súlyos áradásokkal.

Először az állampolgári ismeretek nevű tárgy keretében tanítanák a diákokat a klímaváltozás okairól és hatásairól, később pedig már a fizika és a földrajz tárgyakba is bekerülnek, és kibővülnek a fenntartható fejlődés kérdéseivel.

A legfiatalabb diákoknak tündérmesemódszerrel mesélnének arról, hogy különböző kultúrák hogyan viszonyulnak a környezetükhöz.

A felsősök már a klímaváltozás technikai oldalába is betekintenének, a középiskolások pedig tanulnának az ENSZ 2030-ig futó fenntarthatófejlődés-tervezetéről

Fioramonti korábban a repülőjegyek, a műanyag termékek és a cukros ételek megadóztatását indítványozta, ami az olasz jobboldali ellenzék kemény ellenállásába ütközött.

Ennek ellenére az új olasz kormány 2020-as költségvetésében szerepel a műanyagok és a cukros üdítők megadóztatása is – írja az MTI.

 

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

 

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5