Skip to main content

A 2009-ben alapított Klíma Klub idén negyedszer tartotta meg évi Klímacsúcsát. A társadalmi szervezet fő célja abban áll, hogy a különböző fő érintettek (pl. tudósok) és a megoldás kulcsát is rejtő szereplők (pl. politikusok) között párbeszédet alakítson ki, közös álláspontot hozzon létre, valamint cselekvést, együttműködést indítson a környezettudatosság, energiahatékonyság, és fenntartható fejlődés területén.

„Magyarországon a civil szervezetek sok esetben nagyon aktívak és kiemelkedő munkát végeznek az éghajlatváltozással, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos témakörökben. A munkájuk eredményeként az elmúlt években jelentős változások léptek fel. Ennek ellenére a Klíma Klub mégis egy hiánypótló kezdeményezés,  hiszen azt a meg nem lévő, vagy csak helyeként kialakuló párbeszédet alakította ki a tudomány, a gazdasági szereplők, a politikai döntéshozók és a civil szervezetek között, ami eddig hiányzott. Mindehhez jelentősen hozzájárult, hogy a média kiemelten kezeli a kérdést és jelentős társadalmi szerepvállalást tesz azzal, hogy ezeket a párbeszédeket és azok eredményeit a széles nyilvánosság felé is elérhetővé teszi.”

„A IV. Magyarországi Klímacsúcs fő témája az Ipar – Energia – Környezet köré szerveződött, és kereste, keresi a választ arra a kérdésre, hogy Hogyan lesz jobb a világ? Maga az alcím is mutatja, hogy nagyon szoros összefüggés van a gazdaság, energiaellátás és a környezet között, amit számos előadáson keresztül interpretáltak a konferencia résztvevői.

A rendezvény vendégei neves közgazdászok voltak, akik nemcsak izgalmas, de szórakoztató előadásokat tartottak. Mivel jól ismerik egymás munkásságát, így könnyű dolga volt a moderátor Prof. Dr. Kerekes Sándornak. A téma a válság és klíma kapcsolata volt, ám az előadók leragadtak a válság okainak, a társadalom reakcióinak tárgyalásánál. Bod Péter Ákos véleménye szerint eddig is voltak kisebb válsághelyzetek a "széleken" (pl. Mexikóban, vagy Oroszországban), azonban most a centrumban (Európában) is válság van, és ez gyűrűzik tovább. Véleménye szerint a piacgazdaság (más néven kapitalizmus) került válságba és nincs alternatíva, ami felválthatná.

Kiemelést érdemel még Dr. Barótfi István előadása a megújuló energia témakörében, aki hazánkban az egyik legnagyobb szaktekintély, könyveiből számos egyetemen oktatnak. Összeszedett, laikusok számára is könnyen érthető előadást tartott. Hangsúlyozta a megújuló energiák szükségességét, melynek kapcsán kiemelte, hogy nem az anyagi szempontok (üzleti érdekek) miatt fontos (elengedhetetlen) elsősorban a hasznosításuk, hanem a CO2 kibocsátás mérséklése miatt.

A rendezvényen Láng István munkásságáért megkapta az első életműdíjat, melyet a tervek szerint évente újabb átadás követ majd.

Akit bővebben is érdekel az előadások konkrét anyaga, lényege, az megtekintheti videón is annak tartalmát, bár az nyilvánvalóan előbb készült az OzoneNetwork stúdiójában, mint ahogy a tartalom az előadásokon elhangzott. http://videa.hu/videok/nagyvilag/klimacsucs-0uZtAe2u7VnlewYu

Béer

Forrás: http://napiaszonline.hu/aktualis/junius_7en_iv_magyarorszagi_klimacsucs_37278

TOP 5