Spanyol kutatók azt állítják, hogy létrehozták a világ első ember-majom hibridjét egy kínai laboratóriumban, adott hírt erről nemrég az Independent.

Hangsúlyozták, hogy fontos lépést tettek az életmentő transzplantációs műtétekben való segítségnyújtás felé: a hibrideket ugyanis kizárólag emberi sejtekből álló szervek előállításához használnák fel.

hirdetés

A kísérletek azonban még nem zárultak le.

A szervek növekedését kontrollálják

A kutatócsoport nyilvánosságra hozta, hogy emberi őssejteket injekcióztak szövet-előállítás céljából majomembriókba. A kísérletet azonban megszakították még azelőtt, hogy az embrió elérte volna azt a kort, hogy megszületett volna.

A teszteket végző spanyol kutatók nem véletlenül helyezték át a kísérleteket egy kínai laboratóriumba: ezzel az ehhez hasonló eljárások általános tiltását szerették volna megkerülni. A szakemberek állítják, hogy az ember-majom hibrid képes lett volna megszületni.

Az embriót először genetikailag módosították, majd deaktiválták (kikapcsolták) a géneket, hogy ezzel is kontrollálják a szervek növekedését. Az eljárás során azonban etikai aggodalmak merültek fel, többek között emiatt, hogy nem tudhatják biztosan azt, hogy mi történik akkor, amikor az emberi őssejt az agyba kerül. 

A két különböző fajból származó sejtekkel végzett kísérletek etikai korlátokba ütköznek

– mondta Angel Raya, a Barcelonai Regeneratív Orvostudományi Központ kutatója. – Nem tudjuk, hogy mi történne, ha ezek az őssejtek az állat agyában emberi neuronokat hoznának létre? Van-e ezeknek „tudatossága"? Mi történik, ha spermiumsejtekké alakulnak?

A kísérlet csupán 14 napig tart

Estrella Nunez, a Murcia Katolikus Egyetem (UCAM) és a projekt munkatársa szerint azonban olyan mechanizmusokat hoztak létre, amelyek úgy működnek, hogy ha az emberi sejtek az agyba jutnak, akkor elpusztítják önmagukat.

Igen bizakodóak vagyunk, mert az eredmények nagyon ígéretesek

– állítja Nunez az igen költséges eljárásról, amely átszámítva több milliárd forintot jelent.

A kísérlet hosszát 14 napos hosszban szabták meg, ami nem elég hosszú ahhoz, hogy az embrió kifejlessze az emberi központi idegrendszert; valamennyi kiméra embriót elpusztítják még ezelőtt.

Juan Carlos Izpisua a világon elsőként már 2017-ben kísérletezett a világ első ember-sertés hibridjeivel, ám akkor nem sikerült emberi szerveket létrehozni. A most kidolgozott, kizárólag emberi sejtekből álló szervek létrehozására irányuló eljárást még nem engedélyezték.

(Independent)

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5