Az Amerikai Egyesült Államok legfrissebb statisztikái szerint ijesztő mértéket öltött 2018-ban a halálos kimenetelű gyalogosgázolások száma.

Tavaly 6227 gyalogos halt meg közlekedési balesetben, ez a szám 1990 óta nem volt ennyire magas. A legtöbben elsőre azt gondolják, hogy minden rossz okozója az, hogy a gyalogosok a telefonjukat bújva mászkálnak, és azt sem veszik észre, hol ér véget a járda és hol kezdődik az út, de a probléma ennél sokkal összetettebb. 

2009 és 2017 között 45 százalékkal nőtt azon gyalogosok száma, akiket autó ölt meg.

Ezt a számot vizsgálva az derül ki, hogy ennek egyik oka, hogy egyre többen élnek egészségesebben, és autó helyett sétálnak munkába menet. 2007 és 2016 között nagyjából 6 százalékkal emelkedett azok száma, akik gyalog járnak dolgozni.

És mivel a városok vezetése nem igazán tesz semmit, hogy a megnövekedő igényeket figyelembe véve gyalogosbaráttá tegyék a környezetet, ezért ha ugyanazon az útszakaszokon megnövekedik a gyalogosforgalom, az magában hordozza a balesetek veszélyét. 

A másik ok, amiért egyre több gyalogosokat érintő baleset végződik halállal, az a SUV típusú autók térhódítása. A statisztikák szerint sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a gyalogos halálával végződjön a baleset, ha egy városi terepjáró üti el, mintha egy mezei autó. 

Nyilvánvalóan a telefonnyomogatás is olyan ok, ami miatt történnek balesetek, de közel sem annyi, mint ahogy azt sokan képzelik, ráadásul könnyebb is ennyivel elintézni a dolgot, mint az igazi veszélyekkel foglalkozni.

A statisztikák szerint a legtöbb baleset sötétben, kereszteződésektől távol történik, vagyis első körben jobban megvilágított gyalogosutakra, több átkelőhelyre lenne szükség. 

A Gizmodo ki is gyűjtötte, hogy melyik államban ér fel egy halálos ítélettel, ha az ember sötétedés után át akar menni az úton, aki pedig a magyar közlekedési balesetek statisztikáit böngészné, itt talál adatokat.

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5