Skip to main content

 

Sok fiatal nő hiányzik Magyarországon az informatikából, abból az iparágból, amelyben becslések szerint a következő években egymillió új munkahely jön létre szerte Európában.

Ezen változtatna a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) Smartiz nevű kezdeményezése, melynek során középiskolás lányok kiscsoportos matematika és programozó foglalkozásokon vehetnek részt, megismerkedhetnek az informatika alapjaival, illetve életükben talán először igazi mentor segít nekik kibontakoztatni a tehetségüket.

hirdetés

Bár a szakma népszerűsége a fizetésekkel együtt rohamosan növekszik, még mindig nagyon kevés lány tanul tovább az úgynevezett STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) – természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai szakirányokon.

A Smartiz tehetséggondozó programban 9. és 10. évfolyamos diáklányok vehettek rész. A program tavaly februárban indult, és a Smartiz első éves képzésén huszonnyolcan végeztek. 

Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre kevés hölgy választja ezt a területet. Egyrészről az jelent problémát, hogy a tizenéves lányok nem találkoznak karriermodellekkel, nem tudják, miért lehet érdekes számukra az informatikai pálya, amely ráadásul hiányszakma is. Másrészt az a tévhit is él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfiaknak való területek. A Smartiz többek között ezt a tévhitet is igyekszik eloszlatni. Azt szeretnénk, ha egyre több fiatal nő ismerné fel, hogy az IT izgalmas és sokszínű karriert kínál” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője, aki mentorként is dolgozott a programban.

Matematika, programozás, kommunikáció és önbizalom

Az egyéves program során a lányok hetente vettek részt foglalkozásokon, ahol tizenkilenc – a Morgan Stanley budapesti technológiai központjában dolgozó – szakember mentorként segítette a tanulást. A képzés során a matematikára helyezték a hangsúlyt, de később a Processing és a Python programozás is nagy teret kapott.

A matematika adja meg azt a keretet és logikai gondolkodásmódot, amit aztán gyakorlatilag bármilyen STEM-területen kamatoztathatnak a diáklányok – köztük az informatika területén is. A mentorok a matematika mellett figyelmet fordítottak a diákok kommunikációs és önismereti készségeire is, különös hangsúllyal az önbizalomra, ezen felül továbbtanulási, valamint karrier-tanácsadással is segítették a diáklányokat.

Féléves előkészítés és innovatív tananyag

A program elindítását megelőző féléves előkészítő időszak során elismert szakemberek – Réti Mónika oktatáskutató, Sáray Szilvia és Koren Balázs pedagógusok, valamint Paksi Veronika szociológus, kutató – innovatív tananyagot állítottak össze a pályázati úton kiválasztott lányok képzésére.

Az ismeretátadáson túl azoknak a készségeknek a fejlesztését tartották szem előtt, amelyek elengedhetetlenek a későbbi tanuláshoz és a választott pályán való boldoguláshoz. Ilyen például az alkalmazkodóképesség, a komplex kommunikációs és társas készségek, a nem rutinszerű problémamegoldás, az önfejlesztés és önmenedzsment, valamint a rendszerben való gondolkodás döntéshozatal, értékelés és elemzés során. 

A lányokkal való beszélgetések is igazolják, mekkora értéke van annak, ha a megszokott környezetből kikerülve olyan társakra talál az ember, akik hasonló érdeklődéssel és nagy lelkesedéssel igyekeznek megismerni a világot. Egy ilyen közegben öröm tanulni és tanítani 

– mondta el Sáray Szilvia, a program egyik tananyagfejlesztője.

A Smartiz program záró rendezvényét február 27-én a Morgan Stanley budapesti irodájában tartották, ahol a diákok bemutatták a mentorok segítségével készített applikációikat, valamint prezentálták egyéni karrierúttervüket a megelőző hetekben a szakmáról és önmagukról szerzett ismereteik fényében.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kacsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5