Karácsony előtt egyre több házra és épületre kerültek kí a színes izzók, amelyek szép látványt nyújtanak, azonban néha a túlzásba vitt kivilágítás zavaró lehet a szomszédoknak.

Mit tehetünk, ha a folyamatosan villódzó fénykavalkádtól nem tudunk aludni, vagy ha éppen a mi házunkról akarják levetetni a karácsonyi díszvilágítást?

hirdetés

A napokban az egyik legnépesebb Facebook csoportban rendkívül komoly érdeklődés övezte a karácsonyi világítás témáját. A poszt írója szerint a házát izzókkal díszítette fel, a szomszédja viszont arra panaszkodik, hogy zavarják a fények esténként, ezért feljelentéssel fenyegetőzött, ha az illető nem távolítja el vagy kapcsolja ki azokat.

Forrás: Facebook 

A poszt írója arról kérdezte a közösséget, hogy a hatóságok kötelezhetik-e arra, hogy levegye a dekorációt a saját házáról. A kommentekben rengeteg válasz érkezett, azonban senki sem volt biztos abban, hogy mi is ilyenkor a teendő egyrészt a szomszéd esetében, másrészt mit tud tenni a kérdező, ha valóban feljelentik.

Az egyik válaszadó szerint, ha fel is jelentik az illetőt, akkor is mire eljutna addig az ügy, hogy a hatóságok cselekedjenek, már nagyjából március lesz, és az izzók amúgy is lekerülnének.Ez nem teljesen így van, hiszen a jegyzőnél meg lehet tenni a bejelentést, ők pedig nyolc napon belül kivizsgálják az esetet és amennyiben úgy találják, hogy tényleg zavaróak a fények, leszedetik azokat - mondta Dr. Horváth Ádám Gergely, jogász. A rendőrség nem foglalkozik az ilyen esetekkel, hiszen ez fényszennyezés, amely a birtokvédelem körébe tartozik így a jegyző hatásköre, tette hozzá.

Forrás: Facebook  

Egy másik kommentelő arról érdeklődött, hogy ha a szomszédot zavarja a fény, miért nem szereltet fel redőnyt vagy húzza be a függönyt. Logikusan nézve ez lenne a helyes megoldás, viszont egy másik szakértőnk kiemeli, hogy nem lehet senkit kötelezni arra, hogy redőnyt szereltessen fel a házában.

Hogy egy ilyesfajta bejelentés megállja a helyét, a sértettnek minden kétséget kizáróan bizonyítania kell, hogy a fények valóban zavaróak. Ennek egyik lehetséges módja az, ha az izzók kivizsgálása után a hatóságok megállapítják, hogy azok nem szabványosak és emiatt túl fényesen világítanak. A törvény szerint szabálysértést követ el az, aki mások nyugalmát zavarja, ez vonatkozhat akár a karácsonyi világításra is, viszont ezt nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani, főleg akkor, ha a szomszédok közül mindössze egy panaszkodik.

Ha viszont bebizonyosodik, hogy a világítás valóban extrém és a szomszédok nyugalmát zavarja, a jegyző kötelezheti arra a tulajdonost, hogy szedje le a házról, vagy kapcsolja ki az izzósort.

Egy másik lehetséges módja a helyzet rendezésének a polgári peres eljárás. Ez viszont Dr. Horváth Ádám Gergely szerint akár egy évig is elhúzódhat. A fényszennyezést tehát be lehet jelenteni, de innentől már a jegyzőn múlik, hogy mikor és milyen következményei lesznek az esetnek. A polgári peres eljárást a költségek és az időigényesség miatt nem javasolják.

A Ptk. 100. §-a szerint:  „a tulajdonos köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné (...). A törvény biztosítja a személyeknek az őket megillető jogok szabad gyakorlását, e jogok társadalmi rendeltetésének megfelelően.”

„Ennek értelmében a tulajdonjogból eredő használati és birtoklási jogosítvány nem eredményezheti mások jogainak csorbítását, vagyis e jogokat is mások jogaival összhangban kell gyakorolni. A másokat zavaró tevékenység csak akkor tiltott, ha a zavarás szükségtelenül következik be, a szükségtelen zavarás fogalmát azonban a törvény nem definiálja. A konkrét jogvitát ezért a tulajdonos és a szomszéd ellentétes érdekeinek mérlegelésével kell megállapítani, hogy a zavarás szükségtelennek minősül-e". (Szomráki Pál, Fényszennyezés - Zajszennyezés).

Szomráki Pál kiemeli, hogy sem bírók, sem pedig a jegyzők körében nem elfogadott az a tény, hogy a fénynek, csakúgy mint a zajnak zavaró hatása lenne.

Így a legjobb megoldás egy ilyen helyzet rendezésére a kommunikáció, hiszen a cél a békés együttélés. Amennyiben a szomszédok jelzik, hogy zavarja őket a fény, próbáljunk meg mi is alkalmazkodni, például este 23 óra után kikapcsolni a világítást. Viszont ha a problémát így nem lehet rendezni, akkor mindenképp ajánlott az esetet a jegyzőnél bejelenteni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5