Skip to main content

 

A Vitaminwater 100 ezer dollárt ajánl annak, aki megfelel a kihívásnak, ehhez egy bejegyzést kell tenni a közösségi médiában, felvázolni, hogy az okostelefon használat helyett mivel tölti ki azt a bizonyos egy évet – állítja a CNBC.

A versenyzők sem okostelefont, sem tabletet nem használhatnak ez idő alatt – sőt, még kölcsön sem kérhetik másét –, kizárólag laptopot vagy asztali számítógépet használhatnak.

- A könyv ma akciósan, ide kattintva vásárolható meg. Egyet fizet, Kettőt kap! -

Egy év okostelefon mentességért 100 ezer dollárt fizet a cég, aki csak hat hónapig bírja, az 10 ezer dollárt kap. A Vitaminwater a nyeremény kifizetése előtt hazugságvizsgálatnak veti alá a versenyzőket.

Ugyanakkor az okostelefonok kimagasló szerepet játszanak a millenniumi generáció életében, a nyolcvan százalékuk az olyan mindennapi feladatok elvégzéséhez is használja, mint a pénzügyek kezelése, számlabefizetés vagy online vásárlás.

A 18 és 34 év közöttiek naponta két és fél órát töltenek telefonozással – áll a Nielsen 2018-as jelentésében, ráadásul tavaly a millenniumi generáció tagjai saját bevallásuk alapján húszpercenként ellenőrizték okostelefonjukat.

A Z generáció tagjai pedig ennél is több időt fordítanak okostelefonjukra – ugyanakkor a kihívásban való részvétel feltétele a betöltött 18. életév.

A kezdeményezésre január 8-ig lehet jelentkezni, a cég pedig január 22-ig választja ki a versenyzőket, és egy-egy, 1996-ban gyártott mobiltelefont ad nekik.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5