Skip to main content

 

November 26-án közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda, az érdeklődők az amerikai űrkutatási hivatal honlapján és a közösségi médiaplatformokon élőben követhetik figyelemmel a műveletet - jelentette be a NASA honlapján.

A május 5-én útjára indított InSight lesz az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszáll a vörös bolygóra.

A landolással megkezdődik a robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója, az InSight lesz az első űrszonda, amely a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét.

Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni fognak az űrszondával, amint az a vörös bolygó atmoszférájába lép, majd landol.

A 694 kilogrammos űrszonda mintegy 485 millió kilométeres utat megtéve érkezik a Marsra.

Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, amely nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll.

Ha a leszállás sikeres lesz, geofizikai obszervatóriumként fog működni.

Majdnem öt méter mélyre fog fúrni a bolygó talajába, ezt a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Package) német-lengyel gyártmányú robot végzi majd.

(MTI)

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: AFP/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS

TOP 5