Ha az üzleti vállalatok a jövőben is működni akarnak, feltétlenül szükség van arra, hogy fenntartható megoldásokat találjanak – mondja az ENSZ fejlesztési programjának vezetője. Achim Steiner szerint azonban ez nem kizárólag a cégek feladata.

A vállalatok sokszor szeretnek úgy tekinteni a saját felelősségi körükre, hogy amint megfizették az adókat, minden kötelességüket letudták. Ez azonban a mi korunkban már egyszerűen nem működik – mondta a CNBC-nek Achim Steiner, az ENSZ fejlesztési programjának vezetője.

hirdetés

A magáncégek ugyanis ma már nem csupán megfigyelői, hanem központi szereplői a fenntartható fejlődés alakításának.Ez már csak azért is igaz, mert ma a legtöbb ország gazdaságának háromnegyedét a magánszektor hajtja – tette hozzá Steiner.

Mindenki érdeke

A társaságoknak pedig nagyon világos érdekük fűződik ahhoz, hogy felkarolják a fenntartható fejlődés ügyét, mivel

a jól működő gazdaság és a stabil politikai környezet egyaránt rendkívül fontos a működésükhöz

– mondta a szakember. Steiner hangsúlyozta, a gyors ütemben zajló klímaváltozás például egy olyan tényező, amely alapjaiban forgatja föl a jelenlegi piaci feltételeket, melyeket cégvezetők hajlamosak egyszerűen adottnak tekinteni.

Az ENSZ klímaváltozási jelentése szerint a világ hőmérsékletváltozása ma azon a pályán van, hogy elérje a 3 Celsius-fokos emelkedést, ami bőven meghaladja a korábban meghatározott 1,5 fokos limitet.

A legnagyobb probléma az, hogy

az üzleti világ szereplői gyakran arra támaszkodnak, ami adott.Steiner azonban figyelmeztetett, lényegében kidobhatunk mindent arról, amit a mostani adottságok alapján a jövő piacairól vagy ellátási láncairól gondolunk. 2050-re ugyanis olyan világban élünk majd, amely teljesen más alapokról indul ki.

Fejlesztési célok

Steiner ezzel egyértelműen az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira kívánt hangsúlyt fektetni, melyek funkciója az lenne, hogy a nemzetközi szervezet 2030-ig hatékony válaszokat adjon olyan globális kihívásokra, mint a klímaváltozás vagy a szegénység. Ahhoz azonban, hogy a 17 kitűzött cél megvalósítható legyen,a vállalatoknak is olyan új keretrendszerre van szükségük, melyek segítenek megérteni az új üzleti környezetet– tette hozzá.

Ennek érdekében a magánszektor cégeinek olyan irányba kell haladniuk, amely lehetővé teszi a tudatosabb üzleti gyakorlatokat és társadalmi hatásokat – ezzel együtt pedig fogyasztóknak is több információt kell szolgáltatni ezekről a tevékenységekről és hatásokról. Ahogy Steiner jelezte, manapság egyre inkább olyan piacon élünk, amely a folyamatosan növekvő átláthatóság miatt széles körben elérhetővé teszi a vállalatok működési modelljét és gyakorlatait a fogyasztói közönség számára.

A cégeknek tehát sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk például az környezeti lábnyomaikra, illetve arra, milyen társadalmi hatást gyakorolnak a tevékenységeikkel. Ráadásul

a piacon egyre fontosabb tényező lesz, hogy a termékeik mennyiben szolgálnak és reprezentálnak társadalmilag kedvező ügyeket.

„Egyszerűen fogalmazva, az emberek olyan cégeket akarnak látni, melyek helyesen cselekszenek" – foglalta össze Steiner.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5