Skip to main content

 

A müncheni Helmholtz Központ kutatói egy új háromdimenziós eljárás segítségével állapították meg, hogy az eddig vélttel ellentétben nem a leptin szállításában bekövetkező zavar áll az elhízás hátterében.

A szakértők eredményeiket az International Journal of Obesity című szaklapban mutatták be – közölte csütörtökön a központ.

Az eljárás lehetővé tette a kutatók számára, hogy egy egerekkel végzett kísérletben láthatóvá tegyék és végigkövethessék az agyban a hormon útját. 

Az eredmény szerint a telítettség érzéséért felelős leptin vékony és elhízott egereknél is elegendő mennyiségben jutott az agyba.

- A könyv ma akciósan, ide kattintva vásárolható meg. Egyet fizet, Kettőt kap! -

A táplálkozási viselkedés oka ezért a kutatók szerint az idegsejtekben keresendő.

A zsírszövet által termelt leptin a telítettség érzésében játszik fontos szerepet. Ha valaki egyszerűen nem érez telítettséget, holott sokat evett, leptinrezisztencia állhat a háttérben.

„Az érintettek állandóan éhséget éreznek, mintha zsírraktáraik nem lennének már régen tele” – olvasható a szakértők közleményében.

Eddig abból indultunk ki, hogy a hormonrezisztencia oka a szállítási folyamat hibájában rejlik 

– mondta Luke Harrison, az eddigi feltételezést megdöntő tanulmány fő szerzője.

A leptinrezisztencia okát körül tudjuk határolni, és kutatásainkat az idegsejteken belüli molekuláris mechanizmusokra összpontosítani.

Ha a telítettség során lejátszódó minden folyamatot meg tudjuk fejteni, akkor új,

túlsúly elleni terápiákat tudunk kifejleszteni, és célzott módszerekkel tudjuk támogatni az elhízott embereket a fogyásban

– mondta el Paul Pfluger, a központ diabétesszel és elhízással foglalkozó intézetének munkatársa.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: Shutterstock

TOP 5