Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_QDrum_aEducating.jpg 

Kellemetlen hírt kaptak Pápua Új-Guinea facebookozói, a kormány ugyanis egy négyhetes periódusra elérhetetlenné fogja tenni Mark Zuckerberg közösségi hálózatát a szigetországban.

Sam Basil távközlési miniszter szerint erre a 2016-ban elfogadott Kiberbűnözési Törvény ad lehetőséget, a tiltás hatályba lépésének napját még nem határozták meg.

A miniszter szerint a négyhetes ciklusban elemzők fogják vizsgálni, hogy a lakosok milyen módon használják a Facebookot.

Emellett kísérletet tesznek a kamu felhasználói profilok gazdáinak a leleplezésére, és az illegális tartalmak (például az álhírek és a pornográfia) eltávolítására.

Nem világos, hogy mindezt hogyan szeretné kivitelezni az ország Távközlési és Információtechnológiai Minisztériuma, a Facebook szóvivője is a sajtóból értesült a kormány tervéről.

Sam Basil nem tartja kizártnak, hogy amennyiben az akció sikertelen lesz, akkor akár be is tilthatják a Facebookot az országban, ezzel megelőzve a rajta történő bűnözést.

Felmerült az ötlet, hogy az állam fejleszthetne helyette egy saját közösségi hálózatot Pápua Új-Guinea lakosainak, amely lehetővé tenné, hogy „igazi személyek a valós személyazonosságukkal felelősségteljesen használják a közösségi médiát”.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: WikipediaJacqueline Smart/AusAID

 

Köszönjük

Hogy megosztod az oldal tartalmát mással is...