Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

azuckerberg-mark.jpg 

Mark Zuckerberg minden bizonnyal élete egyik legnehezebb hetén van túl. Nem elég, hogy a kongresszusban tíz órán át faggatták, most úgy tűnik, hogy a részvényesek is el akarják távolítani elnöki pozíciójából.

Azonban a Facebook struktúrája miatt még a legnagyobb részvényeseknek is kevés beleszólása van a legfontosabb döntésekbe.

A Facebook-botrány után a részvényesek már nem tartják alkalmas vezetőnek a cég alapítóját és igazgatóját, Mark Zuckerberget. A Business Insider szerint a részvényesek szeretnék minél előbb eltávolítani, ez azonban csak nagyon nehezen sikerülhetne.

A Facebook vállalati struktúrájának köszönhetően még az 1 milliárd dollárnyi részvénnyel rendelkező befektetőknek is kevés beleszólása van a cég ügyeibe.

A Facebook két típusú részvénnyel rendelkezik. A Class A értékpapírok részvényenként egy szavazatot biztosítanak,míg a Class B papírok csak belső emberek számára érhetők el, és részvényenként tíz szavazatot biztosítanak a tulajdonosnak.

Zuckerberg rengeteg Class B részvénnyel rendelkezik, így az ő kezében van az összes szavazat 60 százaléka, emelett pedig a cég vezérigazgatója is, tehát nagyjából az történik, amit ő szeretne. A Cambridge Analityca botrány után azonban a részvényesek körében kisebb lázadás tört ki, és elérkezettnek látták az időt, hogy változtassanak a vállalat felépítésén.

Michael Frerichs, a Facebook egyik részvényese elmondta, hogy jelenleg Zuckerberg senkinek nem felel, nem ellenőrzi senki, gyakorlatilag azt csinál, amit akar és a részvényesek, de még az igazgatóságtanács sem szólhat ebbe bele. Hozzátette, hogy

Zuckerberg a saját maga főnöke és ez a rendszer így nem működik.

Hasonlóan vélekedett Scott Stringer is, akinek jelenleg 1 milliárd dollár értékben vannak Facebook részvényei.Ő azt szeretné, ha három új igazgatósági tagot választanának, valamint egy független elnök kerülne a vállalat élére, akinek van elég tapasztalata az üzleti etika terén, és a felhasználók adatait is biztonságban tartaná.

Azzal érvelt, hogy a Cambridge Analytica jogtalanul fért hozzá a Facebook-felhasználók személyes adataihoz, és az ennek nyomán kitört botrányban a cég 60 milliárd dollárt veszített értékéből, ez pedig valamennyi részvényesnek rossz, és megmutatta azt is, hogy mennyire sebezhetők a Facebook értékpapírjai.

Zuckerberg azonban nem fog engedni a részvényesek nyomásának. Alig egy hónapja mondta, hogy a világ legszerencsésebb emberének érzi magát, mert a Facebook - az általa kialakított struktúrának köszönhetően - egy jól irányított vállalat lett. Hozzátette azt is, hogy nem akar a rövid távú részvényesek döntésétől függni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Kép: MTI/EPA/SHAWN THEW