Skip to main content

 

Ha valaki már mindenhol járt a világon, és nem tudja mire költeni a pénzét, annak remek élményt ígér az első űrhotel, amely 2022-től kezdi meg működését. A helyfoglalás már megindult rá.

Megkezdte a helyek árusítását a világ első űrhoteljébe az Orion Span.

A texasi cég fejenként 80 ezer dollárért kínálja a foglalást az Aurora Station nevű szállodába, amely a tervek szerint 2022-től fogad vendégeket. A 20 millió forintnál kicsivel több foglaló ugyanakkor teljes egészében visszajár, ha terv csúszna – írja a Telegraph.

Sok pénzért nagy élmény

Nem a foglaló lesz azonban az igazán nagy tétel a leendő űrturistáknak. Fejenként ugyanis 9,5 millió dollárt, azaz 2,4 milliárd forintot kell majd fizetniük a súlytalanságban, a földfelszínétől 200 mérföldre (322 kilométer) eltöltött 12 napért.

A hatalmas összeg ellenére a vállalkozás sikernek tűnik: a cég Twitter-oldalán ugyanis azt írják 72 óra alatt már négy hónapra érkezett foglalás.

A jelentkezők az út előtt három hónapos felkészítésen vesznek majd részt. Egyszerre négyen utazhatnak majd, plus a kétfős személyzet.Az űrhotel másfél óránként kerüli meg majd a Földet,így 24 óra alatt 16 napfelkeltét és napnyugtát láthatnak majd a szerencsések.

Kényelmüket szolgálja majd egy virtuális valóság élményét kínáló holodeck, valamint gyors wifi, hogy az interneten tarthassák a kapcsolatot családjukkal, barátaikkal.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Twitter/Aurora Span

TOP 5