A Tencent kínai közösségi hálózat alapítója és vezérigazgatója, Ma Hua-teng a Hurun sanghaji központú kutatócég szerint az ország leggazdagabbja.

Az elmúlt évben megduplázta vagyonát, ami jelenleg 47 milliárd dollár.

hirdetés

Ma Hua-teng 1998-ban alapította a Tencentet, amelyben mai napig 9,7 százalékos tulajdonrésze van, és ami a WeChat csevegő alkalmazásnak köszönhetően tavaly 100 százalékos növekedést produkált a cég részvényeinek.

Ráadásul a Tencent értéke – amely jelenleg 540 milliárd dollárt ér – nagyobb, mint a rivális közösségi média, a Facebook értéke. Ugyanakkor Ma Hua-teng vagyona elmarad a rivális cégvezér, Mark Zuckerbergé mögött, akinek vagyonát 79 milliárdra becsüli a Hurun jelentése, és ezzel a negyedik a szupergazdagok listáján, Jeff Bezos, Bill Gates és Warren Buffett után.

Kína korábbi leggazdagabb embere Hui Ka Yan ingatlanmágnás, aki 41 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik és a Kína leggazdagabb embere címet pedig tavaly októbere óta viselte.

Ráadásul az ázsiai ország milliárdosainak száma nagyon megnőtt, csak tavaly több mint kétszázan kerültek be ebbe az elit klubba, és így Kínában már több mint 800 milliárdos él, 50 százalékkal többen, mint az Egyesült Államokban olvasható a Hurun jelentésében.

Sok fiatal indít dinamikus vállalkozást, tőlük jön ez az energia"– nyilatkozta a CNBC-nek a Hurun elnöke és vezető kutatója, Rupert Hoogewerf.

Ma Hua-teng 2016-ban 2 milliárdnyi Tencent részvényt fordított jótékony célra. Hongkongi otthonában pedig 150 millió dollár értékű műtárgy található.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: AFP/IMAGINECHINA/NI YANQIANG

TOP 5