Skip to main content

 

A The New York Times az első újság, amely átlépte az egymillió darabos digitális előfizetést.

Azonban még így is több pénzt hoznak azok az olvasók, akik a nyomtatott lapot járatják. A médiavállalat vezérigazgatója szerint közel a fordulópont, amikor gazdaságilag már nem éri meg többé a nyomdába küldeni a lapot.

hirdetés

A The New York Times nagyon sikeres évet zárt 2017-ben, ugyanis a médiavállalat részvényei jobban teljesítettek, mint a Facebook vagy a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a papírjai.

A lap részvényének árfolyama tízéves csúcson van. A jó teljesítmény elsősorban azoknak az olvasóknak köszönhető, akik csak digitális előfizetést vettek.

A The New York Times bevétele tavaly elérte az 1 milliárd dollárt.

A vállalat reklámbevételei vegyesen alakultak, hiszen míg az online oldalon lévő hirdetésekből befolyó pénz 8,5 százalékkal emelkedett, addig a nyomtatott újság hirdetési 8,4 százalékkal kevesebbet hoztak.

Nyilvánvaló trend, hogy a nyomtatott sajtó világa a végefelé közeledik, abban azonban nincs egyetértés, hogy ez mikorra várható.

A The New York Times vezérigazgatója, Mark Thompson azonban a CNBC-nek azt mondta, hogy reményei szerint legalább 10 évig még lehet majd kapni az újságot.

Thompson azt is elmondta, hogy örülne neki, ha a nyomtatott sajtó addig húzná ameddig csak lehetséges, de vélhetően meg vannak számlálva a papír alapú megjelenés napjai.

Szeretnénk kiszolgálni a nyomtatott újság hűséges olvasóit, de gazdasági alapon döntünk. El fog jönni az a pont, amikor már nem lesz többé értelme a papír alapú újságnak.

Éppen ezért fontos már most a digitális ágazat építése, amit nagyon jól csinál a The New York Times. A lap csak a negyedik negyedévben 157 ezer digitális előfizetést adott el.

Érdemes megjegyezni, hogy ebbe a számba beletartoznak azok az előfizetők is, akik csak recept vagy épp a keresztrejtvény rovatra fizettek elő. Ettől függetlenül az előfizetésekből származó bevételek összesen így is 19,2 százalékkal nőttek.

A The New York Times lett az első oldal, amely átlépte az 1 millió digitális előfizetőt.

A cikkben a lap vezérigazgatója elmondta, hogy bár kevesebb a print előfizetők száma, mint a digitális, de még így is a nyomtatott újság hozza a több pénz. Azonban hamarosan fordulat jön, hiszen a digitális előfizetések száma rohamosan emelkedik.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5