Az emberek egyre inkább függnek az okostelefonoktól. Napjainkra olyan tevékenységek is egyre inkább átcsúsztak az eszközre, mint például a pornófilmnézés.

Olyannyira előrehaladott a folyamat, hogy 2017-ben gyakorlatilag három felnőtt tartalmú videóból kettőt már mobilon néztek meg.

hirdetés

Az okostelefonok az emberek hétköznapjainak részévé váltak. A tenyér nagyságú eszköz egyszerre több dolgot is helyettesít. Napjaink mobiljai egyszerre naptárak, telefonok, zseblámpák, GPS-ek, fényképezőgépek, zenelejátszók és még hosszan lehetne sorolni a listát.

Azonban egy felmérés szerint az okostelefonok egy újabb területet hódítottak meg, ez pedig nem más, mint a felnőtt tartalmak letöltése.

A Pornhub a világ 36 legnépszerűbb website-ja, a maga kategóriájában világelső.

Ez a honlap olyan oldalakat előz meg, mint az eBay, a Microsoft hivatalos oldala vagy az IMDb az Alexa adatai alapján.

A nagy forgalom tökéletes lehetőséget nyújt az adatok elemzésére, amit az oldal évente meg is tesz. Bár a jelentésnek több pikáns részlete is van, tökéletesen kirajzolódnak az internetezési szokások általános tendenciái is.

Quartz arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkra a számítógépről áttolódott a mobilra az oldal használói közössége. Míg 2013-ban csak a felhasználók 45 százaléka nézte okostelefonon a videókat, addig 2017-re ez az arány 67 százalékra emelkedett.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy háromból két pornófilmet már mobilon néznek meg.

Ez két tényezőnek köszönhető. Egyfelől általánosságban elmondható az, hogy az emberek egyre nagyobb hányadának van már okostelefonja, míg ezzel párhuzamosan zajlik az internetes közösség forradalma is.

Ezalatt azt értik, hogy van egymilliárd ember a világ szegényebb régióiban, akik gyakorlatilag analfabéták, azonban most ők is elkezdték az okoseszközöket használni. Nekik korábban számítógépük sem volt.

Hogy ők miképp formálják át a netezési szokásokat, arról bővebben itt írtunk.

Így fordulhat elő, hogy Indiában például 86 százalékos a mobilon pornót nézők aránya, magasabb, mint bárhol máshol.

Ez nem meglepő, hiszen a szegénység miatt az ázsiai országban a számítógépek aránya alacsony.

Érdekesség, hogy az oldal összevetette az itt kapott arányokat a globális internet-felhasználási szokásokkal, és arra a megállapításra jutott, hogy a pornónézési szokások erősen tükrözik az általános trendeket, sőt jól előrejelzik azokat.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

EGYRE NAGYOBB ÜZLET AZ OKOSSZEX, MÉG HA EDDIG NEM IS HALLOTTUNK RÓLA

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5