Skip to main content

Fennállásának talán az egyik legnagyobb gazdasági horderejű bejelentését tette az Apple, amely január 17-én közleményben közölte, hogy minden tengertúli pénzét visszaviszi az Egyesült Államokba, és ezek után befizet minden szükséges adót.

Emellett rengeteg új munkahelyet teremtenek, aktívabban hozzájárulnak az amerikai gazdaság fellendüléséhez, és minden alkalmazottjuknak jutalmat adnak.

hirdetés

Az Apple-t sokat bírálták az elmúlt hónapokban, hiszen a vállalat érintett volt a legújabb offshore-botrányban, a Paradicsom-iratok kiszivárogtatásában. A céget Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke is bírálta, aki szerinta cég nem járult hozzá kellőképp az amerikai gazdaság teljesítményéhez.

A nyilatkozatokra és az új adójogszabályokra reagálva az Apple közleményt adott ki, amely az iparági szakértők és a befektetők körében is óriási sikert aratott.

A bejelentésben az áll, hogy az Apple hazaviszi a tengertúli készpénzállományát. Az Apple nem-amerikai készpénzállománya 250 milliárd dollár, ez kerül most vissza az USA-ba. Az összeg hazautalása egyben adókötelezettséget is jelent,

így 38 milliárd dollárt befizet a kaliforniai vállalat az államkasszába.

Ezt az új adótörvényre hivatkozva megteheti a vállalat, az új adótörvényben ugyanis az úgynevezett hazatelepítési adó 15,5 százalékos adókulccsal jelenik meg.

A közlemény kitér arra is, hogy a következő öt évben összesen350 milliárd dollárnyi hozzájárulás terveznek az amerikai gazdasághoz.

Ez több tevékenységből áll össze. Egyfelől 20 ezer munkahelyet teremtene az Apple, 30 milliárd dollárt költene beruházásra, abból 10 milliárd dollár lenne az új amerikai adatközpont ára.

Ráadásul a közlemény szerint 5 milliárd dollár költenek egy innovációs alapra is, amely többek között a termelő munkát népszerűsítené.

Így az Apple becsült gazdasági hozzájárulása 55 milliárd dollár lesz 2018-ban.

Bloomberg szerint az Apple-nek van a legnagyobb tengertúli vagyona az amerikai vállalatok közül, így ez a lépés akár példaként is szolgálhat a többi óriáscég számára.

További jó hír az Apple alkalmazottaknak, hogy 120 ezren kapnak egy összegben 2500 dolláros (630 ezer forintos) jutalmat a részvények után – írja a Financial Times.

A bejelentés után az Apple árfolyama 1,65 százalékot emelkedve 179,1 dolláron zárta az amerikai kereskedést.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Tim Cook, az Apple vezérigazgatója, FORRÁS: AFP/BERND THISSEN

TOP 5