Politikai feszültségek és környezeti katasztrófák miatt mindig vannak, és persze lesznek, akik úgy érzik, hogy közeleg a világ vége.

Erre még rátesznek egy lapáttal a hetente megjelenő jóslatok, amelyek biztosra veszik, hogy közel a vég.

hirdetés

Akik hisznek ebben, azok jó előre berendezkednek, hogy ne érje őket váratlanul, ha mégis bekövetkezne. Néhány cég megérezte ebben az üzleti lehetőséget, ezért aztán készek biztosítani mindent, ami a túléléshez szükséges.

Az észak-koreai atomfenyegetés hatására rengetegen gondolják úgy, hogy jobb időben felkészülni egy esetleges nukleáris csapásra. Számukra azonban gondot okoz, hogy nem tudják, pontosan mikor fog bekövetkezni egy atomcsapás vagy egy világot elpusztító eseménysorozat. Ezért olyan élelemre van szükségük, amely hosszú ideig eláll.

Éppen nekik tervezi ételeit a Wise Company (Bölcs Vállalat). Az apokalipszisre készülő emberek azért is remek vevők, mert nem sajnálják a pénzt luxus bunkerekre, vagy több évnyi élelmiszerre,

mivel úgy vélik, hogy a pénzüknek hamarosan amúgy sem lesz semmi értéke.

A túlélőkajával foglalkozó cég vezérigazgatója, Aaron Jackson nem a károsultakon szeretne meggazdagodni, pusztán csak kihasználná az apokaliptikus trendet.

Az ehhez hasonló ételek akár 25 évig is elállnak

A Wise már többször is szállított ételt vészhelyzetben, néhány éve segítettek az ebolajárvánnyal sújtott Libéria ellátásában, valamint a Harvey hurrikán áldozatainak is biztosítottak táplálékot.

Jackson viszont nem az ehhez hasonló vészhelyzetek kezelésére szeretné használni a cég erőforrásait.

Elmondta, hogy a jövőben is segíteni fog a katasztrófák túlélőin, de inkább a kiszámíthatóságot keresi ezen a nem hétköznapi piacon. A célpontjai az olyan emberek, akik nem dőlnek be minden mesének, viszont a biztonság kedvéért felkészülnek a legrosszabb eshetőségre is.

Az utóbbi négy hónapban 40 százalékkal nőttek a cég eladásai az észak-koreai válság miatt. Az atomveszély hozta el a Wise-nak a piaci felfutást, de ezzel együtt képes maradt kiszolgálni az olyan váratlan eseteket is, mint a hurrikánok, földrengések, vagy áradások.

Idén már 75 millió terméket értékesítettek, a teljes szektor pedig éves szinten 400 millió dollár értékben árusít élelmiszereket és más kiegészítőket.

A Wise termékkínálata nagyon széles. Gyümölcsök, zöldségek, víz, húsok, de még komplett fogásokat is lehet rendelni. Az ételek várhatóan 25 évig őrzik meg szavatosságukat. A legrosszabb esetekre árulnak több évre elegendő csomagokat is, de kisebb vészhelyzetekre elérhető a 72 órás változat is.

 

Évekre elegendő élelmiszert is lehet rendelni

A globális felmelegedés is okolható azért, hogy egyre népszerűbbek a Wise-hoz hasonló cégek és élelmiszereik.

A United Nations Intergovernmental Panel on Climate Change jelentése szerint, évtizedenként 2 százalékkal fog csökkenni a mezőgazdasági termelés, ennek következtében pedig 2050-re megduplázódik majd az élelmiszerek ára.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Amazon

TOP 5