Skip to main content

 

Az elmúlt 20 évben négyszeresére nőtt Japánban az időskorúak száma a börtönökben: 2500 65 év feletti ült a börtönben tavaly, ami négyszer nagyobb az 1997-es évhez képest - derült ki a japán igazságügyi minisztérium által pénteken közzétett jelentésből.

A "Fehér könyv a bűnözésről" szerint a 65 év feletti emberek bő70 százaléka visszaesőnek számít.

hirdetés

Ota Tatszuja, a Keió tokiói egyetem jogász a vizsgálatot indított a jelenség okainak feltárására.

Tanulmányából kiderül, hogy a börtönbe került időskorúak nagy része a szociális elszigetelődés és a szegénység elől menekülve inkább lép a bűn útjára, vállalva, hogy akár börtönbe kerül.

Sokan közülük valójában hajlékot keresnek maguknak a börtönökben.

Japánban ugyanis az átlagnyugdíj 78 ezer japán jen, átszámítva bő 183 ezer forint, ami a helyi árakhoz képest nem elegendő.

Ezért sok japán nyugdíjas vállal részmunkaidős állást, vagy bűncselekményt követ el, aminek következtében akár "lakásproblémája" is megoldódik.

Az időskorú japán bűnözők számának növekedésével szemben a bűnözés mértéke történelmi minimumot ért el 2016-ban - áll a jelentésben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5