Több empátiát mutatnak az emberek ha kutyákról van szó, mint ha más emberekről – derül ki egy friss kutatásból, amit a Telegraph szemlézett.

A Northern University of Boston 256 egyetemi hallgató részvételével készült kutatásában azt mérték, mi zaklatja fel jobban az alanyokat: ha emberek szenvednek el bántalmazást, vagy ha kutyák.

A tesztben egy történetre kellett reagálniuk, amelyben a valaki baseballütővel úgy megvert egy ártatlan egyéves gyereket/30 éves férfit/kiskutyát/felnőtt kutyát, hogy az eszméletét vesztette, a testén sebesülések keletkeztek és eltört a lába.

A diákoknak az együttérzés fokát kellett megadniuk a négy különböző áldozat esetében.

Az eredmények azt mutatják, hogy a legkevésbé a felnőtt férfiakat sajnálják az emberek. A kisgyerekekkel már jobban együttéreznek, a történet szerint a férfival ellentétben a megvert egyéves gyerek több empátiát tudott kicsiholni az alanyokból, mint a felnőtt kutya.

A szerzők szerint a döntő motívum nem is annyira az áldozat faja, hanem inkább az önvédelemre való képessége: az emberek esetében hajlamosak vagyunk azt gondolni, a felnőtté válással együtt jár, hogy inkább képesek vagyunk megvédeni magunkat, a kutyáknál viszont a kifejlett példányokat is nagyra nőtt kölyköknek tekintjük.

Az eredmények azt is igazolják, hogy a kutyákra sokan gondolnak szőrös babákként, amelyek családtagok, nem pedig egyszerű háziállatok. 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5