Skip to main content

 

Gigantikus üzletté vált az Egyesült Államokban a szabadalmakkal való visszaélés.

A köznyelvben csak szabadalmi trollnak nevezett vállalkozások jelentős mennyiségű szabadalmat halmoznak fel, majd perelni kezdik az olyan cégeket, amelyek potenciálisan sértik a szabadalmaikat.

hirdetés

Gyakorlatilag ügyvédi irodákról van szó, mások perelgetésén túl semmilyen tevékenységet sem végeznek.

A techipart sanyargató egyik legsikeresebb szabadalmi troll a Texas államban működő VirnetX, 2012-ben VPN-nel kapcsolatos szabadalmak kapcsán a Microsoftból 200 millió, az Apple-ből pedig 368 millió dollárt perelt ki.

Ugyanabban az évben a troll újból beperelte az Apple-t, ezúttal a gyártó állítólag a FaceTime és iOS-es alkalmazásokkal sértette meg négy szabadalmát. Most döntés született az ügyben:

az Apple elveszítette a pert, a bíróság szerint 440 millió dollárt kártérítést kell kifizetnie.

Ettől függetlenül az Apple még nem adta fel a harcot, ugyanis az USA Szabadalmi Hivatala nemrég érvénytelenítette mind a négy szabadalmat.

A problémát az jelenti, hogy a VirnetX fellebbezett az érvénytelenítés ellen, és amíg döntés nem születik az ügyben, addig mégis csak érvényesek a szabadalmak, azaz a troll pénzt követelhet másoktól a megsértésük miatt.

Emiatt az Apple-nek most a legkülönfélébb akadékoskodásokkal húznia kell az időt, nehogy jogerőssé váljon az ítélet.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Tim Cook, az Apple vezérigazgatója, Forrás: Justin Sullivan / Getty Images

TOP 5