Skip to main content

 

Bármennyire okosak, szépek és gyorsak napjaink telefonjai, még mindig könnyedén kihozhatják belőlünk a „szétverlek kalapáccsal, te rohadék” elmeállapotot, amikor azt látjuk, hogy már megint mindjárt lemerül az akkumulátor, pedig még vagy tizenöt fontos hívást kell elintéznünk, meg kell írnunk három e-mailt, és közben persze a térképre is szükségünk lenne, hogy odataláljunk a sörözőbe, ahol a barátaink már fél órája várnak ránk.

Ezen persze fundamentálisan nem lehet segíteni: amit egyszer feltöltünk, az le is fog merülni, főleg, ha használjuk is. Viszont néhány trükkel és egy kis odafigyeléssel megkönnyíthetjük, hogy az okostelefonunk kihúzza a nap végéig, és megspóroljunk magunknak egy adag felesleges stresszt.

hirdetés

Fontos megjegyezni, hogy az alább leírtakkal valószínűleg nem fogunk drámai javulást elérni, de ha mindenre odafigyelünk, nem kizárt, hogy akár egy-két órát is hozzáadhatunk az akkuidőhöz. Persze ez nagyban függ attól, milyen (öreg) a készülékünk, és mennyire friss Androidot vagy iOS-t használunk, hiszen az újabb rendszereknél már eleve igyekeznek nagyon odafigyelni az üzemidőre a gyártók.

1. Figyeljünk oda a fényerőre

A telefonunk menüjében a beállítások között könnyen fényt deríthetünk rá, hogy használat közben mi zabálja leginkább az akkumulátort. Ez nagy valószínűséggel a képernyő lesz, ami logikus, hiszen bármit csinálunk a készülékkel, annak mennie kell.

De akkor mit tudunk tenni, hogy ezen is spóroljunk kicsit? Nos, ne mindig használjuk az automatikus fényerő-állítást. Ez ugyan kényelmes, de sokszor jóval világosabbra veszi a kijelzőt, mint feltétlenül kellene, ez pedig értékes elektronoktól szabadít meg minket.

2. Milyen háttérképet használjunk?

Nos, az biztos, hogy lehetőleg animáltat ne, ez ugyanis nem csak a képernyőt foglalkoztatja, de valamennyire a központi processzort is. Ezen túl azonban már attól függ, hogy a telefonunk milyen típusú kijelzővel rendelkezik.

Az OLED kijelzők esetében érdemes lehet teljesen fekete hátteret használni, a technológia működési elvéből fakadóan ugyanis a fekete pixelek totál inaktívak, így semmit nem fogyasztanak. Ez azonban az LCD-t használható telefonoknál nem működik (ott elméletileg a teljesen fehér háttérrel lehetne kicsit spórolni, de ezzel nem igazán érdemes vesződni).

3. Kapcsoljuk ki, amire nincs szükségünk

A modern telefonok annyi különböző vezetéknélküli kapcsolatot ismernek, hogy lassan már a Nemzetközi Űrállomásra is közvetlenül tudnak majd csatlakozni. Ez szuper, de ha nincs szükségünk a Wi-Fire, a Bluetooth-ra, a GPS-re vagy az NFC-re, akkor érdemes őket kikapcsolni, amit a legtöbb androidos telefonon például a fentről lehúzható gyorsmenüből egy pillanat alatt megtehetünk.

Ezek többsége ugyanis állandóan keresgél, és ugyan keveset fogyasztanak, de hát a spórolás sok kicsiből jön össze. Sőt, még akár a mobilhálózatot is érdemes lehet kikapcsolni, ha tudjuk, hogy olyan helyen vagyunk, ahol úgysem, vagy csak nagyon nehezen találunk térerőt. Ilyenkor ugyanis szegény telefonunk állandóan küzd, hogy be tudjon fogni valami értelmes jelet.

4. Nem kell állandóan szinkronizálni az alkalmazásoknak

Biztos, hogy minden Google fiókunk esetében szükségünk van arra, hogy a rendszer automatikusan szinkronizálja őket? Lehet, hogy néhány e-mail fiókunkat elég lenne a nap során néhányszor manuálisan frissíteni, amikor megnyitjuk?

Ezeken érdemes elgondolkozni, és kikapcsolni az automatikus szinkronizálást, ha nem feltétlenül szükséges állandó push-üzeneket és frissítéseket kapnunk.. De ugyanez vonatkozik a Facebookra, a Twitterre, az Instagramra, és a többiekre.

5. Nem biztos, hogy be kell zárni a háttérben futó alkalmazásokat

Még az Android sötét középkorában kezdtek el terjedni az "app killer" alkalmazások, amikkel ki lehetett lőni bizonyos futó programokat abban a hitben, hogy ettől gyorsabbá válik a telefonunk, vagy kevesebbet fog fogyasztani. Azóta viszont nagyon profivá vált az Android memóriamenedzsmentje, és a rendszer odafigyel arra, hogy a programok mit csinálnak a háttérben.

Az Android 4.0-tól viszont elérhető a multitaszk, avagy a "legutóbbi alkalmazások" menü, ahol láthatjuk a futó alkalmazásokat, és váltogathatunk közöttük, vagy be is zárhatjuk őket. Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, mint mondjuk a PC-ken, ahol ezen alkalmazások mindegyike aktívan fut a háttérben, így egy modern rendszeren ezeket nem is érdemes manuálisan bezárogatni (főleg, hogy az újrabetöltésük még több energiát igényelhet). Inkább akkor lehet érdemes ilyen módon kilőni egy alkalmazást, ha az rakoncátlankodik, például "beragadt" valamilyen folyamatba.

6. Figyeljünk oda alkalmazásainkra

Ha azt tapasztaljuk és/vagy a beállítások között látjuk, hogy egy bizonyos alkalmazás kiugró mértékben zabálja az akkumulátort, akkor cselekednünk kell. Persze, lesznek olyan appok, amikkel nem tudunk ezzel mit kezdeni, a Facebooktól azért mégsem tudunk megválni. De ha egy régi, potenciálisan rosszul megírt programról van szó, akkor érdemes lehet a helyére egy másik, modernebb verziót keresni.

Ezzel párhuzamosan érdemes állandóan frissen tartani alkalmazásainkat, hiszen (legalábbis az igényesebb fejlesztők) folyamatosan igyekeznek úgy alakítani ezeket, hogy lehetőleg kevesebbet fogyasszanak.

7. Segít a Greenify

Ha az előzőeket követően úgy érezzük, hogy szeretnénk mégis magunk odafigyelni arra, hogy mi fut az adott időben és mi nem, és magunk akarunk intézkedni ezek ügyében, akkor a Greenify nevű alkalmazás lehet a segítségünkre. Számos társával ellentétben ez ugyanis tényleg hasznos.

A Greenify használatával megtekinthetjük a háttérben futó és adott esetben rakoncátlankodó alkalmazásokat, és azokat elküldhetjük egy hibernált állapotba. Ez adott esetben nem csak az akkuidőn, de a telefonunk teljesítményén is javíthat.

8. Dobjuk ki a felesleges widgeteket

Az Android egyik nagy előnye a testreszabhatóság, és hogy már a főképernyőn számos információval tud minket ellátni a widgeteknek köszönhetően. Nyilvánvalóan erről kár lenne lemondani, azonban érdemes felülvizsgálnunk, hogy biztos szükségünk van-e minden widgetre.

Néhány gyártó alapból szereti telepakolni widgetekkel a képernyőt (habár szerencsére ez egyre kevésbé jellemző), így ha ezeket nem használjuk, érdemes letörölni őket a főképernyőről, hiszen feleslegesen frissülgetnek, így nem csak a hardvert, de adott esetben még a mobilnetünket is feleslegesen terhelik.

9. Kapcsoljuk ki a rezgést

Ha nincs feltétlenül szükségünk arra, hogy a telefon rezgéssel jelezze a hívásokat, vagy beérkező üzeneteket, akkor ezt érdemes kikapcsolni. A rezgés ugyanis sokkal többet szív le az akkumulátorból, mint a csengés. Ezen kívül a rezgőmotorokhoz használt anyagok egy részét dél-kongói hadurak bányászatják gyerekekkel, szóval így még protestálhatunk is ezen gyakorlat ellen!

Ehhez hasonlóan a haptikus, vagyis rezgős visszajelzést érdemes kikapcsolni a gépelésnél is, ezen is spórolhatunk, főleg akkor, ha egyébként sokat szeretünk írkálni.

10. Használjuk a telefonunk energiagazdaságos módjait

A legtöbb újabb telefonba már eleve beépítenek gazdaságos, vagy ultra gazdaságos módokat, melyek (beállítástól és gyártótól függően) a fentebb leírtak egy részét maguktól is megteszik, egyetlen gombnyomással - például limitálják a háttérben futó alkalmazásokat, azok frissítését, a mobilnet használatát, és hasonlókat.

Persze, az ultra energiatakarékos módokkal már erősen lecsökken a telefonunk funkcionalitása, de ha az utolsó százalékainkat fogyasztjuk az akkumulátorból, akkor már extrém megoldásokhoz kell folyamodni.

10 + 1. Kíméljük készülékünk akkumulátorát

A nikkel-metálhidrid akksik korszakából sokakban benne maradt a mantra, hogy az akkumulátort néha teljesen le kell meríteni, vagyis "ki kell sütni". Ezt a szokást azonban érdemes levetkőzni, sőt.

A modern lítium-ionos akkumulátoroknak alapvetően két ellensége van: az egyik, ha teljesen lemerülnek, a másik, ha teljesen feltöltik őket.

Az utóbbit persze nem olyan egyszerű elkerülni (ha például éjszakára feldobjuk tölteni a telefonunkat), és nem is kifejezetten nagy probléma, de a teljes lemerülést, vagy ha lehet, akkor az 5% alá merítést próbáljuk elkerülni, így hosszabb ideig maradhat jó állapotban az akkumulátorunk.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5