Skip to main content

 

Amerikában az emberek talán az általában megszokottnál is hamarabb felkapják a fejüket, ha valami szerintük súrolja a rasszizmus határait. Most az egyik szépségápolási cégnek - nyilvánvalóan akaratán kívül - sikerült felpaprikázni a közvélemény egy részét.

A Dove nyilvánvalóan nem akart rasszista lenni, de az úgynevezett politikailag korrekt beszéd követelményével (bizonyos esetekben terrorjával) nem számolt.

hirdetés

A reklámban egy fekete nő szerepel, aki mellett a Dove egyik terméke látható, majd a következő pillanatban a nő fehérré változik.

Természetesen a cég üzenete nem az volt, hogy jobb fehérnek lenni, mint feketének, hiszen másodpercekkel később a fehér nőből ázsiai lett. 

Az üzenet lényege az volt, hogy a Dove terméke minden típusú bőrnél használható, legyen az ügyfél fehér, ázsiai vagy afroamerikai. 

Csakhogy Amerikában bizonyos körökben az ilyen típusú reklámok, mondhatni teljesen célt tévesztenek.

Idén már volt egy hasonlóan félresikerült reklám, akkor a Pepsi hibázott sokak szerint.

A Kendall Jenner által jegyzett reklámban békés tüntetők kerülnek szembe a nem túl barátságos rendőrökkel. Amikor Kendall átnyújt egy doboz Pepsit a menet útját elálló rendfenntartóknak, hirtelen minden megváltozik, és ők is a tüntetők és a béke mellé állnak.

Ez a reklám egyébként a rendőröknek sem tetszett, mert míg a tüntetők sokszínű, multikulturális közeget alkottak, addig a rendőrök kizárólag fehérek voltak. A politikai hangvételűnek tartott üdítőreklám nem volt hosszú életű, gyorsan levették, majd a Pepsi és Kendall is elnézést kért. 

A Dove ezúttal a Twitteren kért bocsánatot a kilenc másodperces reklám miatt. 

Nem ez volt az első eset a vállalat történetében, hogy magukra haragították az afroamerikai közösséget. 2011-ben egy hasonló fotó miatt kerültek célkeresztbe.

A reklám ugyan nem volt hosszú, de azoknak, akik akarták, így is sikerült kiszedniük a számukra fontos kétharmadot, amikor is a fekete nő fehérre változik, a reklám utolsó néhány másodperce viszont, úgy tűnik, már nem számított.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  Nyitókép: Dove

TOP 5