Ház nagyságú aszteroida közelíti meg a Földet október 12-én, „alig" 44 000 kilométerre lesz tőlünk – írja a Daily Mail.

A 2012 TC4 katalógusjelű űrszikla nagyjából 30 méter átmérőjű és rendkívül közel, a Föld-Hold távolság nyolcadára halad el mellettünk.

hirdetés

Az objektumot még 2012 októberében fedezték fel, akkor azonban a mostani elhaladáshoz képest kétszer olyan távol volt bolygónktól.

Szerencsére becsapódni nem fog, így katasztrófaveszély sem fenyeget.

A NASA végre letesztelheti bolygóvédelmi rendszerét

A közelség egyik előnye, hogy a NASA kipróbálhatja új bolygóvédelmi rendszerének obszervatóriumait. A kutatóeszközök célja, hogy még időben felfedezzék és megvizsgálják azokat az égitesteket, amelyek potenciális veszélyt jelentenek bolygónkra.

A tudósok mindig nagyra értékelik, ha tudják, hogy jön egy közeli, ám biztonságos távolságra elhaladó kisbolygó, mivel felkészülhetnek az adatgyűjtésre, és arra, hogy minél többet megtudjanak az égitestről" – mondta dr. Michael Kelly, a NASA kutatója.

A tudós szerint a mostani elhaladás kiváló alkalom arra, hogy a világméretű észlelő- és követőrendszert leteszteljék és kipróbálják, nemzetközi együttműködéssel kivédhető-e egy lehetséges becsapódás.

Az Európai Űrügynökség (ESA) munkatársai korábban az Európai Déli Obszervatórium (ESO) VLT teleszkópjával követték nyomon a 14 kilométer per másodperces sebességgel haladó 2012 TC4-et.

A kutatók a júliusi és augusztusi megfigyelések alapján számították ki, hogy a kisbolygó mindössze 44 000 kilométerre lesz tőlünk. A legmagasabban – úgynevezett geostacionárius pályán – keringő műholdak 36 000 kilométerre vannak a földfelszíntől, így az objektum épphogy elkerüli ezeket az űreszközöket.

A 2012 TC4 legközelebb 2019. december 29-én kerül „földközelbe", ekkor azonban jóval messzebb, 34 millió kilométerre lesz bolygónktól.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5