Skip to main content

 

A polgárok feltölthetik majd a bűnesetekről készült fotóikat és videóikat a rendszerébe.

Az elmúlt néhány évben elég sokat lehetett hallani az egyesült államokbeli médiában a „rendőrállam" kifejezést. Ennek általában az volt az apropója, hogy a rendőrség egyes főként afroamerikaik által szervezett tüntetések kézben tartására gépfegyveres alakulatokat küldött ki.

hirdetés

Ez enyhén szólva sem tetszett a résztvevőknek, ami a tüntetéseik kontextusának ismeretében tökéletesen érthető: a döntő többségüket teljesen indokolatlanul érő – és jó néhány esetben halálos kimenetelű – rendőri erőszak ellen mentek el demonstrálni, mire megjelent akár több tucat állig felfegyverzett, általában fehér bőrszínű rendőr a demonstráció biztosítására.

A katonaságnál rendszeresített fegyverekkel és éles lőszerrel való parádézás nem csak hogy indokolatlan, de rendkívül provokatív volt a rendőrség részéről; olyan erővel vonultak ki, mintha nem állampolgárok tüntetnék, hanem egy idegen hatalom katonái potyognának az égből.

A közelmúltig Taser International néven ismert, nemrég Axonra átnevezett vállalat most újra kívánja értelmezni az amúgy is lazán definiált rendőrállam fogalmat:

minden amerikai állampolgárból potenciális rendőrségi informátort faragna.

A nyomozóhatóságoknak hardvereket és szoftvereket nagy értékben szállító Axon néhány héten belül formálisan is be fogja jelenteni a jelenleg Public Evidence Product néven futó fejlesztését.

Egy mobilokról és számítógépes böngészőkből elérhető szolgáltatásról van szó, amely a tervek szerint lehetővé teszi majd az állampolgárok számára, hogy saját készítésű fotókat és videókat küldjenek be a rendőrségi felvételek tárolására használt Evidence.com adatbázisába. A beküldött anyagok automatikusan elérhetővé válnak a majd az illetékes nyomozóhatóságok számára.

Az Axon tájékoztatása szerint a folyamatban lévő nyomozások segítésére találták ki a rendszert, nem pedig mások piti bemószerolására.

Egyelőre nem világos, hogy miként működik majd a rendszer, hiszen a bizonyítékot beküldeni kívánó állampolgároknak könnyen be kell tudniuk azonosítani a bűneseteket, de anélkül, hogy sérülnének a nyomozás érdekei, vagy az ügyben valamilyen módon érintettek magánszférája.

A termékkel kapcsolatos további aggály, hogy az Axon hogyan fogja kezelni a rendszerébe feltöltött információkat. A cég szerint semelyik munkatársuk sem fogja megtekinteni a beküldött képeket és videókat, azonban a gépi tanulással és mesterséges intelligenciával foglalkozó üzletága ettől függetlenül még felhasználhatja azokat a fejlesztései során.

Nem teljesen világos, hogy mivel foglalkozik a divízió, de nem lepődnénk meg, ha az arcfelismerési algoritmusok és a prediktív bűnmegelőzési modellek fejlesztése előkelő helyeken lennének a teendőlistáján. A rendszerek tanítgatásához felettébb hasznosnak bizonyulhatnak az állampolgárok által nagy mennyiségben beküldött anyagok, a segítségükkel az Axon közvetett módon tovább erősíthetné a piaci pozícióját.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

ForrásOrigó -  Nyitókép: AFP/Chip Somodevilla

TOP 5